Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

Espinosa, aki közben szakállt növesztett, elnézegette megváltozott arcát
a tükörben, és mosolyogva gondolt arra, hogy Buenos Airesben majd
halálra gyötri a fiúkat az árvíz történetével. Furcsa, de csupa olyan hely
jutott az eszébe, valamiféle nosztalgiával, ahol sohase járt, és nem is készült
elmenni: a Cabrera utca sarka a postaládával, egy Jujuy utcai kapu
kőoroszlánjai az Once vasútállomástól néhány sarokra, egy mozaikpadlós
üzlet, nem tudta pontosan, hogy hol. Közben apja és testvérei már biztosan
értesültek Danieltől, hogy ő itt – a szónak eredeti értelmében – el van
szigetelve a külvilágtól.
Átkutatva a házat, amely körül nem akart leapadni a víz, ráakadt egy
angol nyelvű Bibliára. A könyv utolsó lapjain bejegyzések: a Guthrie család
története – ez volt az eredeti nevük. Invernessből származtak, a 19. század
elején jöttek át erre a földrészre, nyilván mint napszámosok, aztán
indiánokkal is összeházasodtak. A krónikának ezernyolcszázhetven-
egynéhányban vége szakadt; már nem tudtak írni. Még egy-két generáció,
és elfelejtettek angolul; amikor Espinosa megismerte őket, már a spanyolt is
törve beszélték. Vallásuk nem volt, de vérükben mint sötét emlék
lappangott a kálvinisták vad fanatizmusa és a pampa számtalan babonája.
Espinosa beszámolt nekik a fölfedezéséről, de alig figyeltek oda.
Fogta a könyvet, és találomra felnyitotta: Márk evangéliumának elején
akadt meg az ujja. Mintegy fordítási gyakorlatként, meg talán hogy lássa,
értenek-e valamit belőle, elhatározta, ebéd után felolvassa nekik azt a részt.
Meglepte, hogy milyen figyelemmel, sőt néma odaadással hallgatják. Talán
a könyv fedelén levő arany betűk tették meg a hatásukat. A vérükben van,
gondolta. És az is felmerült benne, hogy az embereknek két visszatérő
történetük van időtlen idők óta: a bolyongó gályáról, amely egy áhított
szigetet keres a földközi vizeken, és egy istenről, aki keresztre feszítteti