Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

(BlackTrush) #1

  • Én is. Elmehetnénk együtt.
    A friss havon eltávolodtunk a háztól. Egy lélek sem járt a vidéken.
    Javasoltam, hogy menjünk el Thorgate-be, néhány mérföldre fekszik a
    folyó mentén lefelé. Tudom, hogy már szerelmes voltam Ulricába; senki
    mást nem kívántam volna magam mellé.
    Hirtelen távoli farkasüvöltést hallottam. Addig soha nem hallottam
    farkasüvöltést, de tudom, hogy farkas volt. Ulrica nem lepődött meg.
    Rövidesen megszólalt, mintha fennhangon gondolkozna:

  • Az a néhány szegényes kard, amelyet tegnap a yorki székesegyházban
    láttam, jobban meghatott, mint az oslói múzeum hatalmas hajói.
    Útjaink keresztezték egymást. Ulrica aznap délután Londonba indult; én
    Edinburghba.

  • Az Oxford Streeten – mondta – végigjárom majd De Quincey útját,
    aki a londoni tömegben elvesztett Annáját kereste.

  • De Quincey – feleltem – felhagyott a keresésével. Én keresni fogom
    őt, amíg élek.

  • Talán – mondta halkan – most megtaláltad.
    Megértettem, hogy megtehetem azt a nem remélt mozdulatot, és
    megcsókoltam a száját meg a szemét. Szelíd határozottsággal eltolt
    magától, aztán kijelentette:

  • A thorgate-i fogadóban a tiéd leszek. Kérlek, addig ne nyúlj hozzám.
    Jobb így.
    Egy idősödő legényembernek a felkínált szerelem olyan ajándék, amit
    már nem remél. A csodának joga van feltételeket szabni. Popayanban töltött
    kamaszkoromra gondoltam, és egy texasi lányra, aki tiszta és karcsú volt,
    mint Ulrica, és aki megtagadta tőlem a szerelmét.

Free download pdf