Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

öltözhetnek hippi módra. Felsült vetélytársamról csak annyit, hogy igen
rossz ízlésre vallana, ha rosszat mondanék róla; a Kenningről szóló munkája
azt tanúsítja, hogy nemcsak az eredeti forrásokat, hanem Meissner és
Marquardt idevágó írásait is tanulmányozta. Hagyjuk ezeket a
csacskaságokat. Egy személyes magyarázattal tartozom önnek, doktor
Winthrop. 1967 végén hagytam el hazámat. Ha arra az elhatározásra jut az
ember, hogy egy távoli országba költözik, akkor óhatatlanul fölteszi
magában, hogy érvényesülni is fog abban az országban. Első két kis –
tisztán filozófiai jellegű – munkámnak csak az volt a célja, hogy próbára
tegyem a képességeimet. Persze, ez még kevés volt. Mindig érdekelt
Maldon balladája, fejből tudom az egészet, csak egyszer-kétszer akadok el
benne. Kieszközöltem, hogy a Yale egyetemi hatóságai megjelentessék a
kritikai kiadásomat. Mint tudja, ez a ballada egy skandináv győzelemről
szól, de ami azt a felfogást illeti, hogy hatással volt a későbbi izlandi
sagákra, az – véleményem szerint – tarthatatlan képtelenség. Csak azért
említettem meg, hogy kedvükre tegyek angol ajkú olvasóimnak.
Most térek a lényegre: a Yale Monthlyban megjelent vitacikkemre. Mint
tudja, ez a cikk az én módszeremet igazolja vagy próbálja igazolni, és
szándékosan eltúlozza az ön módszerének a hátrányát, hogy egy háromezer
kusza verssorban elmondott zavaros történet unalmát tukmálja rá a
tanulókra, s ennek fejében, ha kereket nem oldanak, egy terjedelmes
szójegyzékkel ajándékozza meg őket, amelynek segítségével kedvükre
élvezhetik az angolszász irodalom corpusát. Igazában csak Wisconsinba
akartam eljutni. Ön is tudja, kedves barátom, én is, hogy szamárság ez a sok
kongresszus, puszta pénzpocsékolás, de kapóra jönnek a curriculumban.
Winthrop meglepetten nézett rá. Okos ember volt, de hajlott rá, hogy
komolyan vegye a dolgokat, még a kongresszusokat és a világmindenséget