Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

mert nagyon elfoglalt lesz. Clara, akinek nem volt gyakorlata a levélírásban,
zokszó nélkül elfogadta a helyzetet. Nagyon szerették egymást.
Arredondo a külvárosban élt. Volt egy fekete szolgálója, aki ugyanazt a
nevet viselte, mint ő, mert a felmenői a nagy háború idején a család
rabszolgái voltak. Teljesen megbízott az asszonyban; meghagyta neki, hogy
bárki keresné, mondja azt, hogy vidéken van. Már előzőleg felvette az
utolsó bolti fizetését.
Átköltözött az egyik hátsó szobába, abba, amelyik a földes patióra
nézett. Értelmetlen lépés volt, de segített neki megszokni a
visszavonultságot, amire az akarata kényszerítette.
A keskeny vaságyból – lassacskán visszaszokott a délutáni sziesztára –
szomorkásan kémlelte az üres polcot. Már rég eladta minden könyvét, még
az alapszintű jogi tankönyveket is. Csak egy Bibliája maradt, amit sosem
olvasott, és már nem is tudott befejezni.
Lapról lapra haladt benne, olykor érdeklődve, olykor közömbösen
olvasta, és azt a feladatot tűzte maga elé, hogy megtanul egy részt az
Exodusból és az utolsó szakaszt a Prédikátor könyvéből. Nem igyekezett
megérteni, hogy mit olvas. Szabadgondolkodó volt, de minden este
elmondta a Miatyánkot, ahogy egykor megfogadta anyjának, amikor feljött
Montevideóba. Még balszerencsét hoz rá, ha megszegi gyermeki ígéretét.
Csak egy célja volt: augusztus 25-ének a reggele. Tudta, hogy pontosan
hány napot kell addig átvészelnie. Ha egyszer eléri a célját, majd megszűnik
az idő, helyesebben akkor már mit sem számít, hogy mi történik azután.
Úgy várta azt a napot, mint aki valamilyen boldogságra és szabadulásra vár.
Megállította az óráját, hogy ne nézze állandóan, de estéről estére, amikor
meghallotta a tizenkét halk harangütést, kitépett egy lapot a naptárból, és
arra gondolt, hogy egy nappal kevesebb.