Még nem ütötte el a hármat, amikor kiért a Matriz térre. Már véget ért a
Te Deum; előkelő urak, katonatisztek és főpapok egy csoportja lépkedett
lassan lefelé a templomlépcsőn. A cilinderek – némelyek még a kezükben
fogták –, az egyenruhák, a vállrojtok, a fegyverek és a díszkabátok olyan
hatást keltettek, mintha sokan lennének; valójában harmincan sem voltak.
Arredondóban – nem érzett félelmet – hirtelen valamiféle tisztelet ébredt.
Megkérdezte, hogy melyikük az elnök. Megmondták:
- Az ott, aki a süveges, pásztorbotos érsek oldalán megy.
Előkapta a pisztolyát, és lőtt.
Idiarte Borda tett néhány lépést, elvágódott, és tisztán kimondta:
„Végem van!”
Arredondo feladta magát a hatóságnak. Később ezt vallotta: - A vörösökhöz tartozom, s ezt büszkeséggel mondom. Megöltem az
elnököt, mert elárulta, bemocskolta a pártunkat. Elhagytam a barátaimat és
a menyasszonyomat, nehogy bajba keverjem őket; nem olvastam újságot,
hogy senki se mondhassa, hogy a sajtó bujtott fel. Teljesen egyedül
szolgáltattam igazságot. Most pedig ítélkezzenek felettem.
Így történhetett az eset, de talán bonyolultabb formában; én ilyennek
álmodom.
Scholz László fordítása