A család
Nem tudom megmondani, hogy az első emlékeim a zavaros és lomha vizű
Río de la Plata keleti vagy nyugati partjához kötődnek-e – vagyis
Montevideóhoz, ahol nagybátyám, Francisco Haedo villájában hosszú, lusta
nyarakat töltöttünk, vagy Buenos Aireshez. Ez utóbbiban születtem 1899-
ben, a belváros kellős közepén, a Tucumán utcában, Suipacha és Esmeralda
közt, anyai nagyszüleim aprócska, szerény házában. Lapos tetejű épület
volt, mint akkoriban a legtöbb ház; hosszú, boltíves tornác tartozott hozzá,
amit zaguánnak hívtunk, és egy ciszterna, onnan volt vizünk, meg két patio.
Elég hamar kiköltözhettünk onnan Palermo külvárosába, mert első
emlékeim közt van egy másik kétpatiós ház is, hozzá kert, magas vízhúzó
szélkerék, a kert túloldalán pedig egy üres telek. Annak idején Palermo a
város szegényes északi külvárosaiban feküdt, mármint a Serrano és
Guatemala közötti része, ahol mi laktunk, és bizony sokan szégyellték, így
homályosan mindig csak annyit mondtak, Északon élnek. Mi az utca kevés
kétemeletes házainak egyikében laktunk; a környéken csak földszintes
házak és üres telkek voltak. Gyakran neveztem nyomornegyednek ezt a
környéket, de nem a szó amerikai értelemében. Palermóban voltak tisztes
szegénységben élő emberek és kevésbé kívánatos népek is. Meg bűnözők is
éltek Palermóban, ők voltak a compadritók, a híres késpárbajok hősei, de a
negyednek ez az oldala csak később ragadta meg a képzeletemet, hisz akkor
mi semmiképp sem akartunk tudomást venni róla, ami sikerült is.
Ellentétben a szomszédban lakó Evaristo Carriegóval, az első argentin
költővel, aki kiaknázta a karnyújtásnyira heverő téma irodalmi lehetőségeit.