Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

sürgősen kórházba vittek. Vérmérgezést kaptam, egy hónapon át lebegtem –
öntudatlanul –élet és halál közt. (Jóval később majd erről írom Dél című
novellámat.) Ahogy kezdtem magamhoz térni, a szellemi épségem miatt
aggódtam. Emlékszem, anyám fel akart olvasni egy könyvből, amit nem
sokkal korábban rendeltem – C. S. Lewis: A csendes bolygó –, de két-három
este is elnapoltam a dolgot. Végül ő győzött, végighallgattam egy-két
oldalt, aztán elsírtam magam. Anyám megkérdezte, miért a könnyek. „Azért
sírok, mert értem”, feleltem. Nem sokkal később eltűnődtem, hogy vajon
tudok-e majd írni. Korábban már írtam szép számmal verset és egy tucat
rövid recenziót. Azt gondoltam, hogy most megpróbálkozom egy
recenzióval, és ha nem sikerül, akkor nekem szellemileg befellegzett, de ha
olyasmit próbálok meg, amit korábban nemigen csináltam még, és felsülök,
az nem lesz olyan tragikus, sőt igazi meglepetést is tartogathat.
Elhatároztam, hogy írok egy novellát. Ebből született a Pierre Ménard, a
Don Quijote szerzője.
A Pierre Ménard, akárcsak előzménye, az Al-Mu’taszim nyomában,
még félúton volt az esszé és az igazi elbeszélés közt. De a siker szárnyakat
adott. Legközelebb megpróbálkoztam egy ambiciózusabb tervvel – Tlön,
Uqbar, Orbis Tertius –, amely egy olyan univerzum felfedezéséről szól,
amelyik végül átveszi a jelenlegi világ helyét. Mindkét írás Victoria
Ocampo folyóiratában, a Surban jelent meg. Továbbra is írtam a
könyvtárban. Bár a kollégáim árulónak tartottak, amiért nem veszek részt
zajos szórakozásaikban, továbbra is a magam munkájával foglalkoztam a
pincében, vagy amikor elég meleg volt, fenn, a lapos tetőn. A Bábeli
könyvtár című kafkai elbeszélésem annak a városi könyvtárnak a
rémálomszerű vagy felnagyított változata, és egyes részleteknek nincs
konkrét jelentése. A könyveknek és polcoknak a történetben jelzett száma