— A múlt évben meg jégverés volt nálunk — vetette oda csak úgy,
mellékesen.
— Értem. Nem akar egy kicsit megpihenni?
- De igen.
És leült a lépcsőre. Hosszabb idő telt el hallgatással, de semmi jel
sem mutatott arra, hogy föl akar állni.
— Tudja mit? Maga csak üldögéljen itt még egy kicsit, én meg
valahogy fölviszem a bőröndöt, és fönt megvárom magát.
Nem válaszolt. A hallgatás beleegyezés – gondoltam. Fölcipeltem a
bőröndöt a legfelső lépcsőfokig, és visszanéztem. A hordár ugyanott
üldögélt. Nem volt más választásom, visszamentem, hátamra vettem
őt és fölvittem a lépcsőn. Onnan már könnyebben haladtam, mert
egyenes talajon mentem. A TAXI feliratú tábla felé vánszorogtam. - És a bőrönd? – juttatta eszembe a hordár még idejekorán.
Visszamentem a bőröndért. Az állomás előtt taxik sorakoztak. A
hordár, becsületére legyen mondva, mindjárt az elsőnél lemászott a
hátamról. - A vesződségért is jár még valami – mondta, az átnyújtott pénzt
számolgatva. - Köszönöm, nem kell – válaszoltam udvariasan, és csöndben
elájultam.
Szenyán Erzsébet fordítása