sötétben kirántotta egy két és fél decisnek a dugóját, s lendületből
véletlenül képen vágta az Elnököt.
- Tiszta szerencse, hogy nem dugóhúzóval próbálkozott – jegyezte
meg a Raktáros. — A fúrt sebek gyógyulnak a legnehezebben.
Leoltottuk a lámpát, és megint megfogtuk egymás kezét.
— Hát akkor az említett úr nevében, kérlek... — kiáltotta az Elnök –
jelenj meg, szellem!
Világoskék lángnyelvecske jelent meg a söntéspult felett.
— Flambírozott szárazkolbász — szólalt meg halkan az Előadó. – A
megboldogult nagyon szerette.
— Szellem! Mennyi pénz volt a kasszában? — kérdezte az Elnök.
Az asztal kopogni kezdett. Egy... kettő... három... négy... —
számoltuk, de nagyon lassan kopogott. Háromnegyed egyig
mindössze a háromszázkilencvenkettedik kopogásig jutottunk el.
— Ó, szent egek! – sóhajtott fel a Jogtanácsos. – Ez a jóember a
szorzótáblát sem ismeri. Mindig mondtam, hogy az általános
második osztályánál feljebb nem jutott.
Még néhány óra telt el kopogással. - Ezzel a módszerrel semmire se megyünk – mondta az Elnök. –
Volt, amennyi volt, nem ez a lényeg. Hagyd abba, szellem!
A szellem abbahagyta.
— Inkább azt mondd meg, szellem, hogy mennyit valljunk be. - Egy... kettő... három...
Ekkor megszólalt a kakas, és a kopogás abbamaradt. - Nincs mit tenni, kollégák – szólalt meg az Elnök –,
reménykedjünk, hátha hívő ügyészt kapunk.
Fejér Irén fordítása