44
És a katona hazaindult
Miután sok csatában kockáztatta életét, a katona hazaindult. A
háborúk idegen földre vetették, így hát kérdezősködnie kellett, merre
van az út, hiszen már nem emlékezett rá. Csak ment a sötét fenyves
erdőben, de nem akadt senki az útjába. Megörült hát, amikor végre
meglátott egy alakot, aki az ösvény mellett üldögélt. Odalépett hozzá,
és illendően megszólította:
- Nem tudja véletlenül, merre van az otthonom?
Nem szólította se „jó uram”-nak, se „jóasszony”-nak, mert az illető
fekete kabátba burkolózott, és nem lehetett megállapítani, férfi vagy
nő. - Éppen oda tartok – felelte nem magas, nem is mély hangon –,
majd én mutatom az utat.
Megörült a katona, most már aligha téved el, és csatlakozott a
fekete kabátoshoz.
Mentek, mendegéltek, elöl az ismeretlen, a katona meg a
nyomában. Akárhogy nyújtotta a lépést, az alak mindig előtte járt fel
lépéssel. Hallgatott, amit a katona helytelenített, mégiscsak különös,
hogy kettesben mennek a sötét erdőben, és egy szót sem szólnak.
Megkérdezte hát: - Ismer valakit mifelénk, vagy üzleti ügyben jár erre?
- Egy katonát keresek. Nem jártam szerencsével, mert a
háborúban volt, és a háborúban sok a katona. Valahányat találtam,
kiderült, hogy egy sem az. De úgy hallottam, hogy elhagyta a
harcmezőt, és elindult hazafelé. Úgyhogy odamegyek, mert ott
biztosan megtalálom. A katonák sokfelé háborúznak, de otthonuk
csak egy van.
A katona pedig a bokrok között találta magát. Elindult vissza a
fenyvesen keresztül, és megint harcba szállt, mert háborúból,
istennek hála, nincs hiány.
Csak az otthona hiányzik neki, de egyszer biztosan hazatér.
Mihályi Zsuzsa fordítása