Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

Hector, tíz évig bástyátok a hosszu csatákban!
Készült már a fogoly lányok számára a béklyó:
karjukat ők, most még szabadon, föl az égre emelték,
s »Bacchus apánk«, szóltak, »te segíts meg!« Megsegitette
őket a kincsosztó, - ha segítség az, hogy az esdő
elpusztul csodamód; s nem tudtam, mint veszitették
régi alakjukat ők, s megmondani most se tudom még;
lényege jólismert: tolluk nőtt, s hitvesed által
kedvelt szárnyassá, lettek hószínű galambbá."
Ezt meg ilyen szavakat szóltak s közben lakomáztak,
asztalok eltűntén azután álomra ledőltek,
reggel fölkeltek s be a jós-szentélybe siettek;
Phoebus az ősi anyát s rokonuknak partjait adja
céljukul ott; a király partig kíséri el őket,
s Anchises kap tőle jogart, unokája köpenyt kap
s tegzet, s Aeneas keverőt, mit az aoni földről
küldött volt a királynak régi ismenosi Therses:
Therses volt küldője, s az ötvöse hylai Alcon:
ez vésett az edényre sok ékes mondai képet.
Várost; hét kapuját meg tudnád rajta mutatni;
hét kapu jelzi nevét, azt, hogy mely város e város;
volt temetés, halmok, máglyák, volt tűz is előtte,
szétszórt hajfürtű, csupaszított mellü anyák is,
jelzik a gyászt; nimfákat látsz, azok is keseregnek
száradt kútjaikon: lomb nélkül a fák meredeznek,
s rágcsálnak gödölyék szétszikkadt sziklai szirtet.
Thebai Orion két lányát véste ki rajta:
ez nőnél bátrabb: kitakart torkába vasat ver;
annak meg mellébe merült tompulthegyü fegyver.
Népük egészségéért haltak: a városon által
nagy temetési menet viszi őket s égeti máglyán.
Kél szűz hamvukból, a nemük hogy eképp ki ne haljon
vélük, két ifjú: így hívja a monda: Coronák,
őket: a két anya hamvához menetet vezetőket.
Eddig a képsorozat, tündöklik e régi edényen,
bronzból; és az akanthusz, arany, fut a fenti szegélyen.
Ott nem adott a kapott kincsnél gyatrábbat a trósz sem:
adtak a főpapnak tömjénhez drága edénykét,
szép csészét s aranyos koronát, teli drágakövekkel.
Innen a teucrok, mert tudták, Teucernek eredtek
véréből, Krétát keresik föl, s mert levegőjét
állani nem tudták hosszan, százvárosu földjét
elhagyják, s auson kikötőbe kivánnak elérni.
Dúl a vihar, hányódnak; majd Strophasok cseles öblén
támaszt szívükben riadalmat a szárnyas Aello.
Dulichion révét, Ithacát s mellette Samost is,
neriti bérceket is, hol Ulixes úr, az az álnok,
elhagyták a hajók: pöre tárgyát égbelieknek
látták, Ambraciát, s kővé meredetten a bírát.
Actium-isten Apollóról híres ma e szikla -,