támadás terrorcselekmény volt. A korábbi feltételezés, miszerint a pilóta talán szívrohamot
kapott, vagy elvesztette uralmát a repülőgép felett, amikor az tizenhét perccel korábban az északi
toronyba csapódott, a második támadással eltűnt.
A város kollektív sokkos állapotba került. A félelem lüktetett az utcákon. Vajon újra
lecsapnak? Hol? Biztonságban van a családom? Mennem kellene dolgozni? Haza kellene
mennem? Mit jelentett ez? Ki tehette ezt? Miért?
A robbanások és a tornyok összeomlása azonban számomra bensőségesen ismerős volt.
Láttam már ilyet korábban is. Ez volt a birodalom ismerős nyelve.
Láttam, ahogy az első Perzsa-öbölháborúban Kuvait és Irak déli részére ledobták ezeket a
gyújtóbombákat, üzeneteket és ahogy dörgő robbanásokkal zuhantak le Gázában és
Boszniában. A birodalom névjegye, ahogy Vietnamban is igaz volt, az égből ledobott több tonna
halálos lőszer. A gépeltérítők az általunk tanított nyelven szóltak Amerikához.
Az amerikaiak, főként a fehér amerikaiak ártatlanságnak álcázott tudatlansága undorító
volt. Pearl Harbor óta ez volt a legsúlyosabb támadás amerikai földön. Az amerikai
történelem legnagyobb terrorcselekménye volt. A barbárság felfoghatatlan cselekedete
volt. A döbbenetesen naiv retorika, amely a médiát elárasztotta, Willie King blues-művész egész
éjjel fent ült, és megírta a "Terrorized" című dalát.
"Now you talk 'bout terror" - énekelte. "I been terrorized all my days all my days."
De nemcsak a fekete amerikaiak voltak azok, akik ismerték a fehér felsőbbrendűség, a
kapitalizmus és a birodalom gépezetébe épített, végletes terrort, hanem azok a tengerentúliak
is, akiket a birodalom évtizedeken át igyekezett leigázni, uralni és elpusztítani.