Azaz példátlan mennyiségben vásárolt fel
államkötvényeket és eközben végtelenül
kisebb volumenben nyújtott államilag
támogatott "Covid-hiteleket" vállalkozásoknak.
Egyszóval csak a gazdaság mesterséges
kómába helyezésével tudott megfelelő
mozgásteret biztosítani magának a FED-nek
ahhoz, hogy hatástalanítsa a pénzügyi
szektorban ketyegő időzített bombát.
A mesterségesen keltett tömeghisztéria leple alatt az amerikai jegybank betömködte a
kátyúkat a bankközi hitelpiacon, elkerülve ezzel a hiperinflációt, és egyúttal a Financial
Stability Oversight Council vagyis Pénzügyi Stabilitási Felügyeleti Tanácsot (a 2008-as
összeomlás után létrehozott, a pénzügyi kockázatokat felügyelő szövetségi ügynökséget – a
ford. megj.) figyelmét is. A "going direct" forgatókönyvet azonban tekinthetjük kétségbeesett
kapkodásnak is, ami csak meghosszabbítja a bankóprés és a pénzügyi eszközök
mesterséges elinflálódásának csapdájába esett globális gazdasági rendszer agóniáját.
A probléma gyökere egy feloldhatatlan
strukturális ellentmondásban rejlik.A hitelfedezeti finanszírozás az újkori kapitalizmus egyetlen menekülési útja előre, mert az
ipari termelési modell valójában már betöltötte történelmi feladatát. A tőke azért tendál a
pénzpiacok felé, mert a munkára alapuló működőtőke egyre kevésbé hoz már profitot
számára. Hogyan jutottunk ide?
A választ így lehetne összefoglalni:
- A gazdaság küldetése, hogy értéktöbbletet termeljen, egyszerre jelenti a munkaerő
kizsákmányolására és a termelésből való kiszorítására irányuló törekvést. Ez az, amit Marx a
kapitalizmus "örök ellentmondásának" nevezett. Miközben ez az ellentmondás lenne a mai
termelési mód lényege, mostanra már elkezdett visszaütni azzal, hogy a pusztítás
irányába fordította a gazdaságpolitikát. - A dolgok menetében bekövetkezett ilyen szerencsétlen fordulatnak az oka a munka és a
tőke dialektikájának objektív kudarcában rejlik: az automatizálási technológia példátlan
ütemű térnyerése a nyolcvanas évek óta sokkal több élőmunkát távolít el a rendszerből, mint
amennyit hozzáad.
Ennek az ellentmondásnak a bértömegben lecsapódó következménye
pedig a lakosság egyre nagyobb részének csökkenő vásárlóereje, az
eladósodás és végül az elszegényedés.Mivel egyre kevesebb értéktöbbletet termel az élőmunka, a tőke az eladósodott pénzügyi
szektorban keres magának gyors hasznot a reálgazdaság helyett, illetve ahelyett, hogy
társadalmilag hasznos területek fejlesztésébe, oktatásba, kutatásba és közüzemi
infrastruktúrába invesztálna.
Az egésznek a lényege azonban az, hogy a folyamatban lévő paradigmaváltás mintegy az
előfeltételévé vált a kapitalizmus disztópikus túlélésének, mivel már nem képes fenntartani
magát a tömeges foglalkoztatás és az ebből következő tömegfogyasztás körforgásának
eddigi utópikus rendszerével.