elismerni az orosz szuverenitást" ezek felett. A katasztrofális látogatás elhalványította a
miniszterelnöki posztra való törekvését.
Ugyanakkor, miközben Truss Oroszországban felborzolta a kedélyeket, Londonban a
nyomás alatt álló Boris Johnson miniszterelnök feldühítette a jobboldali képviselőket, miután
a hírek szerint újra kereskedelmi tárgyalásokat akar kezdeményezni Kínával.
A lépés dühös reakciót váltott ki a Konzervatív Párt szokásos gyanúsítottjai, Tom Tugendhat
és Iain Duncan Smith részéről, akik már régóta keményebb fellépést követelnek Pekinggel
szemben.
Smith különösen agresszívan próbálta aláásni a kormányt.
Bár Johnson lépése már régóta napirenden volt, ő az egyik mérsékeltebb hangot képviseli
Kínával kapcsolatban egy olyan országban, amely minden tekintetben elkötelezte magát a
Kínával szembeni stratégiai harc mellett, amint azt a BBC közvélemény formálására tett
erőfeszítései is mutatják.
E két történetben az a közös, hogy azt illusztrálják, hogyan vált Nagy-Britannia a
világ színpadán szánalmas viccé.
❌ A Brexit után, és az önmagát Globális Nagy-Britanniaként való átkeresztelése után, abban
a hitben, hogy még mindig nagyhatalom, az Egyesült Királyság olyan külpolitikát folytat,
amely a kiegyensúlyozottság és a realizmus hiányát mutatja a tényleges körülményeit
illetően és ellentmondások sokaságát tárja fel.
⭕️ Vitathatóan senki sem testesíti meg jobban ezt az érzést, mint a brit külügyminiszter
Truss.
Miközben ő áll az Egyesült Királyság Moszkvával való szembeszegülésre tett kísérleteinek
élén, a jobboldali képviselők egyidejűleg éhesek a Pekinggel való konfrontációra - mindezt
úgy, hogy közben megpróbálják ellensúlyozni a Brexit hatását, amely nem ment olyan simán,
mint remélték.
Amint arról korábban már beszéltem, a Brexit a Nagy-Britannia háború utáni identitásával és
a világban elfoglalt helyével kapcsolatos 70 éves zűrzavar kitörését jelenti - a hanyatló
birodalommal való megbékélés dilemmáját és azt, hogy hová is tartozik az ország valójában.
Európa része-e Nagy-Britannia? Vagy olyan kivételes hatalom, amelynek kéz a kézben
kellene dolgoznia az angolajkú országokkal, például az Egyesült Államokkal?
Az évek során ez az inga ide-oda lengett, mielőtt számos kortárs tényező a Brexithez
vezetett. Ez mind a bel-, mind a külpolitikában változást hozott. Véget vetett annak a
korszaknak, amikor a Konzervatív Párt David Cameron alatt centrista liberálisok voltak, és
Boris Johnson vezetésével a populizmus és a nacionalizmus felé tolódott el, ami a globális
színtéren való kiemelkedés iránti vágyat táplálta.
Egyetlen politikus karrierje sem szemlélteti jobban ezt a változást, mint maga Truss, aki a
konzervatívok maradáspárti képviselőjéből melldöngető, nacionalista keresztes lovaggá
változott.