Ilyen értelemben az Amerikai Egyesült Államoknak két
taktikai lépése lehet.
Az elsőben hatalmas lehetőségek vannak, amit az
ukrajnai krízis első napjaiban alkalmazott. Ezek
szerint megpróbálta Oroszországot arra
kényszeríteni, hogy válaszon egy rossz és egy még
rosszabb helyzet között.
Ily módon Oroszország kénytelen lett volna a szomszédságában elfogadni egy náci
országot, ami nemzetközi tekintélyvesztéshez, és a szövetséges támogatások elvesztéséhez
vezetett volna. Ez rövid időn belül lehetőséget biztosított volna belső és külső Amerika barát
erők behatolására, ami esélytelenné változtatta volna a túlélést. Vagy pedig, katonailag
megszállhatta volna Ukrajnát, kisöpörhette volna a juntát még mielőtt megszervezte volna
magát és visszaállíthatta volna Janukovics legitim kormányát. Ez azonban egy független
ország ellen elkövetett agresszió, valamint egy népi forradalom elnyomásának a
vádját vonta volna maga után. Egy ilyen helyzet az ukrán lakosság nagyfokú ellenérzését
váltotta talált volna ki, és a kijevi bábkormány fenntartására folyamatosan jelentős katonai,
politikai, gazdasági és diplomáciai erőforrásokat kellett volna fordítani, tekintettel arra, hogy
ilyen körülmények között más kormány szóba se jöhetett volna.
Oroszország kikerülte a dilemmát. Nem volt megszállás. Donbass harcol
Kijevvel. Amerikának kell erőforrásokat biztosítani a halálra ítélt kijevi rezsim számára,
miközben Oroszország lesállásból kínál béke javaslatokat.
Így aztán Amerika számára csak a második lehetőség adódik, ami olyan öreg, mint az
országút. Ezek szerint, ami nem védhető, és az amit az ellenség el fogja foglalni, olyan
mértékben kell elpusztítani, amennyire csak lehetséges annak érdekében, hogy az
ellenség számára a győzelem drágább legyen, mint a vereség, mivel az elfoglalt
területeket helyre kell állítani felhasználva a rendelkezésére álló erőforrásokat. Ezért aztán
az Egyesült Államok politikai szövegelésen túl nem ad semmi más segítséget,
miközben arra biztatja Kijevet, hogy terjessze ki a polgárháborút az egész országra.
Ukrajnát fel kell perzselni, nemcsak Donyecket és Luganszkot, de Kijevet és Lvovot
is. A feladat egyszerű: a szociális létesítmények maradandó felszámolása, hogy a népesség
lezuhanjon a puszta túlélés szintjére. Így az ukrán milliók éhező, kétségbeesett, de
nyakig felfegyverzett tömegekké válnak, akik egymást fogják ölni egy tál élelemért.
Ennek a megakadályozásának egyetlen egy módja van, egy komoly méretű, nemzetközi
katonai beavatkozás (pusztán katonai nem lenne elégséges) és komoly méretű gazdasági
segély, ami lehetővé tenné a népesség ellátását élelmiszerekkel, majd a gazdaság
helyrepofozása, hogy Ukrajna képes legyen ellátni önmagát. Az pedig egyértelmű, hogy a
költségeket Oroszországnak kellene állnia. Putyin tisztában van azzal, hogy nem csak az
orosz költségvetés, de a népesség erőforrás tartalékai, beleértve a katonait is,
belerokkannának és talán nem is lenne elég. Éppen ezért a cél az, hogy Ukrajna ne
bomoljon fel, még mielőtt a karhatalom a helyzet urává nem válik.