- miszerint úgy ír, mint egy maszkulin Henry James – a
társasági életére is érvényes: férfitársaságban szeretett lenni, és
olyan dolgokról társalogni, amikről a férfiak szoktak. Azok a
félig szeretetteljes, félig azonban rémületteljes csúfnevek,
amelyekkel James és köre illette – a Sas, a Pusztítás Angyala –,
összhangban vannak a róla szóló beszámolókkal. Nem lehetett
éppenséggel kellemes társaság, viszont annál energikusabb volt,
minden érdekelte, mindig érdekes volt, amit mondott, és mindig
ő volt a központ. Nagy szervező volt, nagy felfedező, nagy
adományozó, és folyton gondolkodott valamin. Amikor, immár
túl a negyvenen, végre sikerült leráznia magáról a házasság
terhét, és végre sikeres szerző lett, Teddyn, mintegy
válaszképpen, kitört az elmebaj, miközben mellesleg
elsikkasztotta a felesége örökségének jó részét. Whartont
mélyen feldúlták a történtek, de azért nem annyira, hogy ne
kényszerítse Teddyt a pénz visszaszolgáltatására; aztán három
évvel később, szilárd eltökéltséggel, el is vált tőle. Nem volt
szép, és hiányzott belőle az a női báj is, ami a szépséghez
társulhatott volna, mindazonáltal végül is – egy kivételtől
eltekintve – a szó minden értelmében ő lett az úr a háznál.
Különös, hogy a szépség hiánya korántsem kelt bennünk
ugyanolyan szánalmat, mint más testi fogyatékosságok. Épp
ellenkezőleg, Edith Wharton kiváltságos helyzete talán még
bocsánatosabbnak is tűnnék, ha olyan szép lett volna, mint
Grace Kelly vagy Jacqueline Kennedy; és senki Whartonnál
jobban nem volt a tudatában annak az igazságtalanságnak,
hogy a szépség bármikor képes elnyomni bennünk a kiváltságos
helyzet által kiváltott ellenszenvet. Három legjobb regényének
blacktrush
(BlackTrush)
#1