irányból, az egyikük egy láncfűrészt hozott a vállán, a másik egy
kanna gázolajat. Nem sokkal alattunk a domboldalban szinte
azonnal felvisított a láncfűrész, aztán mindjárt hallottuk, hogy
kidől egy nagy fa. Lehet, hogy egyébként se találtunk volna rá a
földigalambra, mindazonáltal ez a pillanat mintegy jelképes
ábrázolása is lehetett volna annak, hogy milyen helyzetben van
a környezetvédelem egy olyan országban, ahol nagyon sok az
ember, de nagyon kevés a pénz. Bár a terület körülöttünk
állami tulajdonban volt, a nagy részét magántársaságok
bérelték, az erdészeti minisztériumnak pedig nincsenek
eszközei az illegális fakitermelés megakadályozására. Így aztán
a hegyi boszorkány kénytelen még jobban elrejtőzni.
Amikor Ricardo visszautazott Kingstonba, már csak két
endemikus faj hiányzott a gyűjteményemből, a földigalamb és a
gyíkászkakukk. Másnap megint korán keltem, és újra
végigsétáltam az Ecclesdown Roadon, közben azonban egyre
jobban esett, és amúgy sem láttam semmi olyasmit, amit azelőtt
ne láttam volna, viszont hamarosan indulnom kellett a
repülőtérre. Nagy volt a kísértés, hogy a kakukk hangját meg az
előttem elsuhanó földigalambot találatnak minősítsem, de
aztán inkább tartottam magam a játékszabályokhoz, és
beletörődtem, hogy csak majdnem minden endemikus fajt
láttam a szigeten. Ilyen esetekben az ember azzal szokta
vigasztalni magát, hogy „legalább lesz miért visszajönnöm”,
közben azonban tudtam, hogy ha még egyszer az életben