Jonathan Franzen - A világ végének vége

szerzett. Csak az a probléma, mondta Lorraine, hogy az illető
hetednapi adventista, és nem válaszol a hívásaira, hogy
visszaigazolja a megállapodást, és mivel épp szombat van, lehet,
hogy napszálltáig nem is fog jelentkezni.
Késő délután, amikor már egy kicsit enyhült a hőség,
megpróbáltam kocsival elmenni a Descartiers esőerdei
ösvényhez, hátha látok egy-két endemikus madarat. Sajnos több
út is szakadékokba torkollott, melyeket a Tomas hurrikán által
kiváltott földcsuszamlások okoztak, amikor pedig kerülőutat
kerestem, folyton eltévedtem, mindazonáltal végül is
megtaláltam a kijelölt gyalogtúra kezdőpontját, és még maradt
is negyvenöt percem sötétedésig. Fogtam a látcsövemet, és
elindultam az egyik ösvényen, közben többször is megállva egy-
egy tisztáson az erdőt fürkészni és fülelni; az esőerdőben
azonban, bár úgy tűnt, jó állapotban van, gyakorlatilag nem
voltak madarak. Későn jutott csak az eszembe a madarászás
egyik legfőbb szabálya: Mindig a parkoló mellett találod a
legjobb madarakat. Még vissza se értem a kocsihoz, amikor már
hallottam is a fészkükre visszatérő papagájok rikoltozását,
természetesen a parkolóból, és a sűrűsödő homályban még épp
sikerült is megpillantanom egy Saint Lucia-szigeti
amazonpapagájt.
Vacsorázni átmentem az egyetlen közeli vendéglőbe,
amelynek rendesen felszerelt bárja volt. A verandán az egyik
asztalnál egy Nigel nevű, nagyhangú és bőbeszédű brit ült, két
fiatal angol nő, továbbá legnagyobb meglepetésemre az
adventista madarász társaságában. Nigel természetfilmeket
készít a Discovery Channel számára, és hamarosan ki is derült,