szólva, bosszantó módon minduntalan azt emlegette, hogy
micsoda „paradicsomot” hagyunk magunk mögött, aztán New
Yorkba érkezve az volt az első szava, hogy „Üdvözlöm önöket a
valóságban”. Az volt a benyomásom, hogy a kapitány épp
fordítva látja a világot. Az amerikaiak még a gazdasági válság
legmélyén is dúskálnak azokban a javakban, amelyekről a
Nyugat-indiai-szigetek lakosságának többsége nem is álmodhat,
és a politika ellenkezése dacára is, nagyjából sikerül elérnünk,
hogy a saját veszélyeztetett fajaink legalább többé-kevésbé
biztonságban legyenek, még ha nem is paradicsomiak az
állapotok. A valóság – népességrobbanás és turisztikai
óriásberuházások formájában – tőlünk délre van.
Melvin csak keresetkiegészítés-képpen vállalja madarászok
kísérgetését, mert egyébként a Saint Lucia-i erdészeti
minisztérium alkalmazottjaként dolgozik mint növénytani
kutató. Rokonszenves fiatalember volt, és jártas a sűrű
erdőkben bujkáló madarak felfedezésében és előcsalogatásában
- láttuk például a megejtően szép Saint Lucia-i lombjárót és
számos más kis-antillai különlegességet is, többek között egy
találóan szürke remegőrigónak nevezett madarat is
(Cinclocerthia gutturalis macrorhyncha) –, némelyik fajnál
azonban bizonytalankodott a nevét illetőleg, ezért úgy
gondoltam, hogy második Saint Lucia-i napomat a még
hátralévő három endemikus faj felkutatásának szentelem, de
egy komoly és szakszerű helyi vezető kíséretében, akit Lorraine