Jonathan Franzen - A világ végének vége

leszállt vele a gép: a bőröndje még a Dulles nemzetközi
repülőtéren csücsült. Afrikai emlékei és az utazásról szóló
történetei főleg arról a négy napról szólnak, amit azzal töltött,
hogy a bőröndjével való viszontlátásra várakozott.
Meglepetést a legkönnyebben úgy szerezhetünk magunknak,
hogy nem végezzük el a házi feladatunkat. Én például nagyon
meg voltam lepve, amikor kiderült, hogy a cecelégy egyáltalán
nem valami alattomos, éjszakai, moszkitószerű bogár, hanem
egy nagy és agresszív, nappali légy, amely csíp. Csak magamat
okolhattam. Viszont örökre megjegyeztem magamnak ezeket a
legyeket, akárcsak azt a bőrmarkolatú ökörfarkot, amivel
tanzániai sofőrünk és madárszakértőnk, Geitan elhajtotta őket a
hátáról, és kizavarta őket a Land Cruiser terepjárónk ablakán.
Nemkülönben meglepetés volt az is, hogy milyen hosszú
órákat töltöttünk abban a terepjáróban. A madármegfigyelés
főleg az ember lábát készíti ki, mert végeérhetetlen
gyalogtúrákkal és ácsorgással jár. A terepjáróból viszont,
tekintettel a vadállatokra, főleg az elefántokra és a
kafferbivalyokra, csak turistaházaknál és néhány kijelölt
táborhelynél volt szabad kiszállnunk. De még a turistaházaknál
is, ahol az erdőbe is bemehettünk, fegyveres őrt kellett
magunkkal vinnünk, akitől nem volt szabad eltávolodnunk. Ezt
a bátyám viselte a legnehezebben, aki már kétéves korában is
utálta a bezártságot (amint az a családi filmjeinken is látható),
és szeretett egyedül csatangolni. Az egyik kirándulásunk vége
felé, nem messze Ngorongorótól, már olyan ingerült volt, hogy
felbiztattam, lépjen le tőlünk, és tegye meg egyedül az utolsó
száz métert. Ezért aztán David, az iroda túravezetője szigorúan