vagy Priusszal közlekedik-e, ehhez semmi köze sincsen.) Míg az
könnyen bizonyítható, hogy az ablakoknak ütköző vagy a házi
macskák által megölt madarak élete megmenthető lenne, az
ökológiai lábnyomunk csökkentésével nem megyünk semmire.
Vagyis az az állítás, hogy a klímaváltozás káros a madarakra,
éppenséggel nem mondható vitathatatlannak. Viszont a
szélerőművek szigorúbb ellenőrzésének a követelése, hogy ne
épülhessenek épp a sok millió vándormadár útjába,
elidegenítené azokat a környezetvédőket, akik meg éppenséggel
a szélenergia feltétlen hívei. Aki ma határozottan fellép a
tőrfarkú rák túlhalászása ellen (ami a legfőbb oka annak, hogy
a tengerparton élő sarki partfutót az idén télen fel kellett venni
a fenyegetett amerikai fajok listájára), ezzel alkalmasint kínos
helyzetbe hozhatja az Obama-kormányt, melynek Halászati és
Vadgazdálkodási Igazgatósága az intézkedés bevezetésekor
egyértelműen a klímaváltozást okolta a sarki partfutó
megfogyatkozásáért, amely politikailag kétségkívül
alkalmasabb bűnös, mint a rákhalászok. A klímaváltozásról
mindenki egyformán tehet – más szóval senki. Mindenki
nyugodtan szidhatja.
Semmi kétség, az előttünk álló évszázad nem lesz könnyű a
vadon élő állatoknak. Még ha a klímakutatók tévednének is, és
valamilyen csoda folytán holnap stabilizálódnék a Föld
hőmérséklete, az mit sem változnék, hogy az elmúlt
hatvanötmillió év legnagyobb szabású fajtakipusztulási
hulláma vár ránk. A természet maradványait már ma is nagy
iramban pusztítja a népesség növekedése, az erdőirtás és az
intenzív mezőgazdálkodás, a túlhalászat és a vízkészlet
blacktrush
(BlackTrush)
#1