különösen elterjedt volt a ragadozó madarak vadászata, sikerült
szinte teljesen visszaszorítani az orvvadászatot, olyannyira,
hogy néhány hajdani vadorzóból madármegfigyelő lett.) Az
Európai Unión kívüli Mediterráneumban viszont egy cseppet
sem javul a helyzet. Sőt, Albániában és Egyiptomban azt
tapasztaltam, hogy drámaian romlik.
2012 februárja ötven éve nem tapasztalt hideget hozott Kelet-
Európában. A vadlibák, melyek a telet általában a Duna
völgyében töltik, a hideg elől délre vonultak, és közülük
mintegy ötvenezer Albánia sík területein szállt le – kiéhezve, és
a hosszú úttól kimerülve. Az albánok egytől egyig mindet
kiirtották. A férfiak vadászpuskákkal és ócska szovjet
Kalasnyikovokkal lelövöldözték a libákat, a nők és a gyerekek
meg összeszedték a zsákmányt és behordták a városokba, ahol
eladták a vendéglősöknek. A libák között sok olyan is volt,
amelyet északi országok kutatói már meggyűrűztek; az egyik
vadász azt mesélte, hogy még grönlandi gyűrűt is látott. Jóllehet
Albániában senki sem éhezik, az egy főre jutó nemzeti
össztermék sehol sem ilyen alacsony Európában. A pénzzé
tehető vadlibák szokatlanul tömeges megjelenése óriási és
váratlan szerencse volt a falusiak számára.
A költöző madarak legkeletibb európai útvonala a Balkánon
át vezet, illetve Albánia adriai partjainál, ahol az egyébként
áthatolhatatlan hegyek páratlanul gazdag, mocsaras, kis
tavakkal tarkított tengerparti síkságra nyílnak. Az Afrikából