A DKR projekt nem a bolsevik párt vezetőségének ötlete volt. Pontosan a már kialakult
regionális identitás alapján jelent meg.
A vezető Vlagyimir Iljics Lenin tudott a DKR közelgő megalakulásáról és nem ellenezte azt.
Az Artyom által a köztársaság számára követelt határok szerényebbek voltak, mint a Rada
által megrajzoltak, de még mindig nagyon tágak. A DKR problémája ugyanaz volt, mint a
Radáé - a terület feletti tényleges ellenőrzés nagyon gyenge volt, vagy egyáltalán nem
létezett.
A DKR-nek saját kormánya volt, amely három baloldali párt - a bolsevikok, a
mensevikek és a szociálforradalmárok - képviselőiből állt.
Jogalkotásának egyes árnyalatai a kor és a hely mércéjével mérve igen szokatlannak és
enyhének tűnnek. Például a halálbüntetést ott hivatalosan betiltották. Általánosságban
elmondható, hogy Artyom és csapata a bolsevikok körében lágyszívű liberálisok
hírében állt, akik akadályozták az elnyomást és kiengedték a "burzsoákat" a börtönből.
Röviden, a polgárháború sújtotta Oroszország mércéjével mérve a DKR a humanitás
igazi bástyája volt. A valóságban azonban nem ment minden olyan simán, ahogyan azt a
köztársaság megteremtői szerették volna. Az önkényes megtorlások például tilosak voltak,
de a helyi hatóságok titokban gyakorolták őket. Az általános tendencia azonban enyhébb
volt, mint más helyeken.
A fő probléma az volt, hogy Artyom és társai nem tudták megtartani a hatalmat. Az
első világháború idején offenzívát folytató német hadsereg nyugat felől nyomult be, és
a berlini erők 1918 májusára elpusztították a DKR-t.
Donbász és egész Oroszország a szakadékba
zuhant. A németek először kifosztották a régiót.
Aztán a vörösök és a fehérek - a polgárháború fő
oldalai - közötti harcok színhelyévé vált.