Greta Thunberg - Eg a hazunk

megbeszélésről, ahol a krízishelyzeteket próbáltuk megoldani, szülőkről és
tanárokról, akik kiégnek, ideg-összeroppanást kapnak.
Az autizmus és a depresszió közötti összefüggésről, mindazokról a
gyerekekről, akik öngyilkosok lettek.
A legsötétebb statisztikáról. Az anorexiás kislányokról.
És mindarról a végtelen bánatról, bánatról és bánatról, hogy ezeknek a
gyerekeknek reménytelenül elveszett a gyermekkora, mert olyan
társadalomban élünk, melybe napról napra kevesebb ember tartozik.
Egy olyan társadalomban, amelyben minden időnket és energiánkat arra
fordítjuk, hogy alkalmazkodni tudjunk, és nem, nincs szükség semmiféle
neuropszichológiai rendellenességhez ahhoz, hogy meglássuk, hogy
magunk körül mi minden beteges.
De tény, hogy néha az a legjózanabb megoldás, ha valaki egyszerűen
beleroskad mindebbe. A probléma csak az, hogy ez hosszú távon nem segít.
Ezért tehát nem adjuk fel.
Bármi történik is, nem adjuk fel.
Próbálkozunk.
Egyenesbe hozzuk egymást.
Lehet, hogy soha többé nem leszünk százszázalékosak, de mindig lehet
kicsivel jobban lenni, és ebben van az erő.
Ebben van a remény.