Szerintem érdekes, hogy maga kőműves. Jó szakma az. A levelében úgy írta,
mintha főként kövekből építene. Nem sok ember van Amerikában, aki tényleg tud
kövekből építeni. Itt majdnem mindig betontömbből vagy téglából építkeznek.
Gondolom, ott maguknál is. Nem akarom azt mondani, hogy Oroszország nem
modern. Tudom, hogy az.
Bud és én jó sok betontömböt egymásra raktunk, amikor felépítettük itt a benzinkút
épületét, a tetején a lakással. Ha megnézné az első tömböket a hátsó falban, nevetnie
kellene, mert látná, hogy Bud és én munka közben tanultunk. Elég erős, de hitványul
néz ki, az egyszer biztos. Egy dolog nem volt vicces. Amikor tettük fel az ajtó
keresztlécét, Bud megcsúszott a létrán, és megragadta a könyökfa éles peremét, és az
elvágott egy inat a kezében. Halálra volt rémülve, hogy megnyomorodik a keze, és
akkor nem veszik fel a Légierőhöz. Háromszor kellett megoperálni a kezét, mire
teljesen rendbe jött, és mindegyik műtét szörnyen fájdalmas volt. De Bud akár
százszor is engedte volna, hogy megműtsék, ha kell, mert semmi más nem akart
lenni, csak pilóta.
Az egyik oka, amiért jó lett volna, ha Mr. Kosevojnak eszébe jut postán feladni a
maga levelét, a fénykép, amit mellékelt. Az újságok azt is megkapták, de így nem
látszott elég tisztán. De amivel nem tudtunk betelni, az a sok gyönyörű víz a
háttérben. Valahogy amikor Oroszországra gondolunk, soha nem jut eszünkbe az a
sok víz körülötte. Gondolom, ez csak azt mutatja, hogy milyen tudatlanok vagyunk.
Hazellel a benzinkút fölött lakunk, és mi is látunk onnan vizet. Látjuk az
Atlanti-óceánt, vagy legalábbis egy öblét, amit Indian Rivernek neveznek. Látjuk a
Merritt-szigetet is, kint a vízben, és látjuk azt a helyet is, ahonnan Bud rakétáját
fellőtték. Cape Canaveral a neve. Gondolom, ezt tudja. Nem titok, hogy honnan lőtték
fel. Éppúgy nem tudnák titokban tartani azt a hatalmas rakétát, mint ahogy az Empire
State Buildinget. Mindenfelől jöttek a turisták, hogy lefényképezzék.
Az volt a sztori, hogy a robbanófeje magnéziumporral van megtöltve, és majd
becsapódik a Holdba, és az lesz a nagy show. Hazel meg én is azt hittük, hogy ez a
történet. Amikor fellőtték, vártuk a nagy villanást a Holdon. Nem tudtuk, hogy a mi
Budunk van a rakéta fejében. Azt se tudtuk, hogy Floridában van. Nem léphetett
kapcsolatba velünk. Azt hittük, fent van az Otis Légi Bázison Cape Codon. Az volt az
utolsó hely, ahonnan hallottunk felőle. És aztán fellőtték azt a valamit, hogy épp látni
lehetett a panorámaablakunk közepén.
Azt mondja, maga babonás néha, Mr. Ivankov. Én is. Néha hatalmába kerít a
gondolat, hogy kezdettől fogva mindennek így kellett történnie – még annak is, hogy
merre néz a panorámaablakunk. Nem lőttek még fel semmiféle rakétákat innen,
amikor építettük. Pittsburghből költöztünk ide, amely, ahogy azt talán tudja is, az
acéliparunk központja. S arra gondoltunk, hogy bár aligha fogjuk megdönteni a
benzineladás rekordját, de legalább távol leszünk a bombák lehetséges célpontjaitól,
ha újabb háború tör ki. És egyszer csak azt vesszük észre, hogy egy rakétakilövő
központot építenek szinte a szomszédban, a kisfiunk meg már férfi, és fellövik egy
rakétában, és meghal.
Minél többet gondolkozunk rajta, annál inkább biztosak vagyunk benne, hogy így
kellett történnie. Soha nem nagyon tudtam, hogy mi a helyzet a vallással