trauma-elbeszélés kérdéséről: „A történetet nagyon részletesen, egyhuzamban és folyékonyan
mondatjuk el velük, mintha filmet néznének, ám közben minden érzékszervüket be kell vonniuk.
Rákérdezünk, hogy mit látnak, mit hallanak, milyen szagokat éreznek, milyen érzéseik vannak, és
mire gondolnak.** Terence Keane a teljes emlék helyreállítása kapcsán a testi érzetek fontosságát
hangsúlyozza: „Ha az ember nem kérdez rá konkrétan a szagokra, a szívverésre, az izmok
feszülésére, a lábak elgyengülésére, maguktól nem fogják elmondani, mert annyira rettenetes."
A traumás képi anyagot és testi érzékleteket nem tartalmazó elbeszélés hiányos és eredménytelen.^6
A végső cél a történet szavakban történd kimondása, beleértve annak képeit is. A páciens első
próbálkozásai, hogy kialakítsa az elbeszélő nyelvezetet, részben disszociáltak lehetnek. Megesik,
hogy módosult tudatállapotban papírra veti a történetet, amelyet később aztán megtagad. Netán
eldobja vagy elrejti írását, vagy elfelejti, hogy leírta. Az is lehet, hogy a terapeutának adja azzal a
kifejezett kéréssel, hogy csak az ülés után olvassa el. A terapeutának óvakodnia kell attól, hogy
efféle elkülönült „háttér-kommunikációt" alakítson ki, és emlékeztetnie kell a pácienst közös
céljukra, hogy a történetet a terápia helyszínére akarják bevinni, ahol az kimondható és
meghallgatható. Az írott üzeneteket a pácienssel együtt kell elolvasni.
A tények puszta felsorolása a hozzájuk kapcsolódó érzelmek nélkül steril gyakorlat, melynek
semmilyen terápiás hatása nincs.
214
Amint Breuerés Freud egy évszázada megfogalmazta: „az érzelmek nélküli emlékezés csaknem
minden esetben eredménytelen"^7. így a páciensnek nemcsak azt kell rekonstruálnia az elbeszélés
minden egyes pontján, hogy mi történt, Hanem azt is, hogy mit érzett. Az érzelmi állapotok leírása
ugyanolyan 'aprólékos részletességet igényel, mint a tények leírása. Miközben a páciens feltárja
érzéseit, izgatottá vagy visszahúzódóvá válhat. Nemcsak elmondja, hogy a múltban mit érzett,
hanem a jelenben újra is éli egykori érzéseit. A terapeutának segítenie kell ezt az időben oda-vissza
mozgást a jelen védett közege és a múltban való megmerítkezés között, hogy a páciens egykori
érzéseit teljes intenzitásukban élhesse újra, miközben a trauma pillanatában megsemmisült
biztonságos kötődés érzésébe kapaszkodik.^8
A traumatörténet rekonstrukciója során az esemény jelentését mind a túlélő, mind az életében fontos
személyek szemszögéből módszeresen át kell tekinteni. A trauma történetét hallgatva az átlagember
erős kísértést érezhet, hogy teológussá, filozófussá vagy bírává váljon. A történet elmondása a
túlélőt arra készteti, hogy megfogalmazza és szavakba öntse értékeit és hitét, melyet valaha igaznak
tartott, és melyet a trauma lerombolt. Némán áll a gonoszság feneketlen mélysége előtt, és úgy érzi,
minden általa ismert magyarázatrendszer csődöt mond. Vallomása során életkorától és
származásától függetlenül minden erőszak túlélő eljut arra a pontra, amikor minden kérdése
egyetlen kérdésre redukálódik, melyet inkább az értetlenség, mint a felháborodás mondat ki vele:
„Miért?" A válasz azonban túl van az emberi megértés határán.
E megválaszolhatatlan kérdésen túl a túlélő egy másik, nem kevésbé érthetetlen kérdéssel is
szembesül: „Miért én?" A sors önkénye és véletlenszerűsége ellentmond az igazságos vagy
legalábbis bejósolható világrendbe vetett hitnek. Hogy a túlélő teljes mélységében megértse a
trauma történetét, elemeznie kell magában a bűntudatával és felelősségével kapcsolatos erkölcsi
kérdéseket, és újraalkotnia azt a hiedelemrendszert, amely által meg nem érdemelt szenvedése
értelmezhetővé válik. A túlélő nem tudja kizárólag gondolati úton helyreállítani magában az élet
értelmességének érzését. Az igazságtalanság orvoslása cselekvést is követel. Neki kell eldöntenie,
hogy mit kíván tenni.
E kérdések feloldása során a túlélő gyakran konfliktusba keveredik a jelen életében fontos szerepet
játszó személyekkel. Mivel megszakad benne a közös hiedelemrendszerhez való tartozás érzése,
blacktrush
(BlackTrush)
#1