tulajdonságait mozgósítja, amelyeket a trauma előtt, a traumatikus esemény közben, valamint
gyógyulása idején a legjobban értékelt önmagában. Ezeket az elemeket integrálva a valóságban
csakúgy, mint az önmagáról alkotott ideáljában új ént alakít ki.
Az új én-ideál kialakításában aktív szerephez jut az addigra már felszabadult képzelet és fantázia is.
A korábbi gyógyulási szakaszokban a túléld fantáziavilágát még a trauma ismétlődő képei uralták,
képzeletét pedig a teljes tehetetlenség és hiábavalóság érzése korlátozta. Most már képes újra
megtalálni régi reményeit és álmait. Ám az is elképzelhető, hogy a túlélő eleinte nem hajlandó erre,
mert fél a csalódás fájdalmától. Nem kevés bátorság kell ahhoz, hogy az ember maga mögött hagyja
a beszűkült áldozatszerepet. Ám ahogy a túlélőnek szembe kell szállnia önnön félelmeivel, úgy
saját vágyait is mernie kell megfogalmazni. Az elveszített célok újrafelfedezéséről ír az a kiadvány,
amely a bántalmazásból kilépő, életük újjáépítésével szembenéző nőknek szól:
Eljött az idő, hogy felülemelkedjen a hétköznapok egy formaságán, és felfedezze a kockázat ízét,
amikor próbára teszi magát, és megtapasztalja a fejlődés [...] érzését. Talán Önnek is azt tanították,
hogy mindenki ilyesmire vágyik, de csak az ostoba tinédzserek hiszik azt, hogy ez teljesülni fog.
Talán Ön is úgy gondolja, hogy a felnőttek előbb-utóbb mind megállapodnak, megbékülnek a
középszerű élettel, és beérik azzal, amijük van. Talán tényleg nem túl bölcs dolog hirtelen elővenni
a fiatalkori álmokat, és elkezdeni rohanni utánuk. Talán csakugyan nem most van az ideje, hogy Ön
(akár a gyerekekkel, akár nélkülük) elinduljon Hollywoodba, hogy végre sztár legyen. Ugyanakkor
ne mondjon le se erről, se bármi másról addig, amíg valóban jó indokot nem talált rá. [...] Ha
tényleg „mindig is színésznő akart lenni", ne élje le úgy az életét, hogy ezen siránkozik. Induljon
neki, és lépjen be egy színjátszókőrbe.^9
E ponton a terápiás munka gyakran a vágy és a kezdeményezőkészség kifejlesztése köré
összpontosul. A terápiás környezet olyan védett teret biztosít a páciens számára, ahol teljes
mértékben szabadon engedheti fantáziáját.
242
E környezetben azt is kipróbálhatja, hogy a fantázia miként fordítható át konkrét cselekvésbe. A
gyógyulás korai szakaszaiban elsajátított önfegyelme most már egyesülhet képzelőerejével és
játékosságával. Ez a próba-szerencse kísérletezgetés ideje: a túlélő megtanulja tolerálni tévedéseit,
és megtanul örülni váratlan sikereinek.
Önmaga visszaszerzéséhez az embernek gyakran ki kell vetnie magából énje azon részeit,
amelyeket a trauma kényszerített rá. Amikor a túlélő leteszi áldozat-identitását, úgy dönthet, hogy
olyan részeit is maga mögött hagyja, amelyek korábban szervesen a személyiségéhez tartoztak. Ez a
'folyamat újabb próbatétet a túlélő fantáziája és fegyelme számára. Az alábbi incesztustúlélő például
elmondja, hogyan kezdte tudatosan megváltoztatni szexuális reakcióit, melyeket a szadomazochista
helyzetek váltottak ki benne: „Eljutottam addig, hogy rájöttem: ezek a szadomazo jelenetek nem az
én fantáziámban születtek, hanem apám bántalmazása kényszerítette rám őket. Egyre többször volt
orgazmusom anélkül, hogy közben erőszakról fantáziáltam volna, vagy apámat láttam volna, amint
ilyesmit csinál velem. Ahogy leválasztottam a fantáziákat az orgazmusról, kezdtem tudatosan más
erőteljes képeket rávetíteni az érzésre - például egy hatalmas vízesés képét. Ha ők szadomazochista
képeket kényszeríthetnek az emberre, akkor az ember egy vízeséssel helyettesítheti azokat
Egyszerűen átprogramoztam magam."^10
E szakaszban a túlélő egyre hátrabban lép fel a külvilágban, ugyanakkor élete egyre hétköznapibbá
válik. Ahogy visszatalál önmagához, egyre mélyebb nyugalom tölti el, .és kezdi úgy érezni; hogy
már képes higgadtan szembenézni életével. Ez a békés, nap nap utáni lét időnként kifejezetten
furcsának tűnhet, különösen azon túlélők számára, akiket gyerekkorukban folyamatosan
bántalmaztak, és életükben most először tapasztalják meg a normalitást. Sok túlélő a múltban
blacktrush
(BlackTrush)
#1