Quim Monzó - Guadalajara

jegyzeömböt kellene venni, éppen azért, mert elfogyo belőle a papír, és
nem volt hová felírni, hogy újat kell venni. Ez a paradox helyzet dühí a
prófétát. Nem lehet, hogy a jegyzeömbökben kellene lennie egy ráadás
lapnak, hogy ha elfogy a tömbből a papír, akkor még legyen hová felírni,
hogy újat kell venni? Igaz, hogy ezt a szerepet a jegyzeömb utolsó lapja is
betölthetné. De honnan kellene tudnunk, hogy éppen az utolsó lapra írunk,
ha semmi nem utal arra, hogy az az utolsó? Nyugodtan előfordulhatna az
is, hogy még van alaa egy másik. Ahhoz, hogy biztosak lehessünk benne,
hogy éppen az utolsó lapra írunk, ahhoz, hogy azonnal fel lehessen ismerni,
rögtön, ahogy ránéz az ember, az kellene, hogy az utolsó lap másmilyen
színű legyen: sárga, világoszöld, kékes, a lényeg, hogy elég világos legyen
ahhoz, hogy látsszon rajta, ha egy teljesen átlagos ceruzával vagy tollal
akarunk rá írni, viszont eléggé különbözzön a fehértől ahhoz, hogy ha
kitépjük az utolsó fehér lapot a jegyzeömbből, azonnal észrevegyük, ez az
a ráadás lap, amire fel kell írnunk: „Új jegyzeömböt venni!” Sőt rá is
nyomtathatnák, mint ahogy van olyan naptár is, amire rányomtatják, hogy
„Vegyen új ilyen és ilyen naptárat!”, ilyen és ilyen ala természetesen az
ado márkát kell érteni. Igaz, hogy ha lenne ilyen ráadás lap a
jegyzeömbben (akár más színű, akár olyan, aminek az utolsó lapjára rá
van nyomtatva a figyelmeztetés), akkor biztosan többe is kerülne, bár
arányaiban nevetséges lenne az az összeg, amivel többet kellene fizetni,
ahhoz képest, hogy milyen előnyökkel járna egy ilyen jegyzeömb. Ez az
utolsó ráadás lap olyasmi lenne, mint ami a csekkfüzetekben is van: az
utolsó öt csekk elő van egy figyelmeztetés, ami arra vonatkozik, hogy
nemsokára betelik a csekkfüzet, és újat kell kérni a bankban.
Ilyen gondolatok járnak a próféta fejében, miközben egyre izgatoabban
keresgél, hogy fel tudja jegyezni, amit láto és hallo. De még mielő
papírt és ceruzát találna (a fia iskolatáskájában talál egy füzetet, és kitép
belőle egy lapot), már tudja, hogy amikor o lesz végre előe a papír, és a
kezében a toll (azt a tolltartóból veszi ki, amit szintén az iskolatáskában
talál), addigra túl sok idő telik el, és túl ideges lesz ahhoz, hogy vissza
tudjon emlékezni a látomásra. És valóban, amikor o van a keze ügyében a
papír és a toll, megint nem emlékszik semmire. Vannak ugyan halvány
emlékei, gondolaoszlányok, részletek, de képtelen az egészet visszaidézni.
Ráadásul még valami nyugtalanítja: ez a kinyilatkoztatás vajon ugyanaz volt,
mint a múltkori, vagy két különböző kinyilatkoztatásról van szó? Isten