Guido Tonelli - Idő

lehet fel- vagy lefelé irányuló spinje (sajátperdülete), egy
kvantumos szerkezet vezetheti az áramot, avagy sem, azaz lehet
1-es vagy 0-s állapotban. A mérés elvégzése előtt nem tudjuk,
milyen a rendszer állapota. Tekintet nélkül arra, mi történik,
feltételezzük, hogy a rendszer átmegy minden állapoton, azaz
állapotok szuperpozíciójába kerül. Ez csak abban a pillanatban
omlik össze egy meghatározott állapotba, amikor a mérési
művelet megzavarja.
Figyelem: ez a bizonytalanság nem az elmélet hibája, de még
csak nem is abból adódik, hogy a kiindulási feltételekkel
kapcsolatos ismereteink hiányosak. A részecske vagy a rendszer
állapota egészen addig a pillanatig meghatározatlan, amíg a
mérés be nem avatkozik, és arra nem kényszeríti a részecskét,
hogy egy adott állapotban megdermedjen.
Az utóbbi időben olyan „gyenge” mérési módszereket (weak
measurement) fejlesztettek ki, amelyek nem okozzák az eredeti
rendszer visszafordíthatatlan összeomlását. Finom, alig
észrevehető zavarások ezek: nem avatkoznak bele
számottevően a rendszerbe. A gyenge mérések során általában
kevéssé hasznos információkat nyerünk, és merőben
véletlenszerű, ha nem is teljesen nyilvánvaló eredményeket
kapunk: annak valószínűsége, hogy a rendszer – amelyről nem
tudjuk, hogy 1-es vagy a 0-s állapotban van-e – bármelyik
állapotban legyen, 50-50 százalék. Egyszóval, egy sor gyenge
mérés után ugyanannyit tudunk, mint korábban.
A Kater Murch professzor által vezetett, leleményes
kutatócsoport Missouri államban, a St. Louis-i Washington