84 85
„A Czenki nagyméltóságú uraság Fölső-vidéki hegységigazsága és articulusai
így következnek (részletek):- Újhold vasárnapján fáról gyümölcsöt húzgálni és rázni dénár 40 alatt nem
szabad, melynek fele a hegymesteré, másik fele pedig a szőlőpásztoré leszen... - Aki a hegymestert meghamisítja (meggyanúsítja), úgy nemkülönben
esküdtjét, vagy a szőlőpásztorokat, füzet 2 frt-ot... - Az Uraság tartozik a hegymesterségre arra érdemes három embert
candidálni (jelölni), melyek közül a hegybéliek fognak válosztani ...”
Az 1817-ben készült „Hegybéli Articulusok-at”^213 az ifjú Széchenyi István
is aláírta. Ez a hegymesterek jogairól és kötelességeiről, a szőlősgazdák és vincellé-
rek munkájáról, a szigorú „hegybéli erköltsökre való felügyelet”-ről szól. A szabály-
zat szerint csak „a nemes vármegye billegével jelölt igaz akó, itze és akolló páltza”
lehetett a mérce.
Az aláírók között ott van még Liebenberg (Lunkányi) jószágigazgató, Magyar
József bíró, Rózsás János és Csetkovits János hegymesterek, Sipos és Homor
esküdtek, valamint Rozmán János nótárius neve.
A hegyen állt (1968-ig) a Széchényiek idején épült csőszház, ahol főzési lehe-
tőség is volt. A régi szüret idején itt mozsárdurrogatás mellett vidám mulatságok
zajlottak.
Ruházatuk anyagát főleg a kender, kisebb mértékben a len és gyapjú szolgál-
tatta. Minden család kapott valamelyik faluvégen kenderföldet: a Téglás-tónál,
a Kápolnai-dűlőnél vagy a Kövesdi úti dűlőben. A kenderföld nagysága^214 eleinte
3/8 hold (450 -öl), egy 1800 körül megjelent Helytartó Tanácsi rendelet leszál-
lította 2/8-ra, azaz 300 -ölre. Így is óriási munkával járt e nagy területű kender
termesztése és feldolgozása. A jobbágyok az uraságnak kilencedet adtak érte,
vagy az urasági kenderből 1,68 kg súlynyi fonalat fontak fél telek után.
A magasnövésű kendert aratáskor „kis puslikba” (kévékbe) kötve, valamelyik
patakban vagy a kastélykerti tóban karóhoz kötözték, földet hánytak rá és a víz
alatt két hétig áztatták, majd a sártól megmosták és megszárítás után tilóval meg-
tisztították a pozdorjától, vagyis az összetört szártól. A megmaradt rostot a boros-
tyán (gereben) megfésülték, utána a rokkán fonalat sodortak belőle. A munkát fő-
leg az asszonyok végezték. Végül gombolyagokba tekerve átadták a takácsoknak,
akik a szobában felállított szövőszékükön vásznat szőttek belőle.
Takácsmester ezért sok volt a faluban, pl. 1753-ban 7 fő. A vászonból aztán házilag
inget, gatyát (nadrágot helyettesített), lepedőt, törülközőt és egyéb ruhákat készítettek.
A régi hagyatéki írásokban sok a jobbágyok életmódjára utaló részlet, amely-
ből megismerhetjük lakásuk berendezését, munkaeszközeiket. Pl. Pivarits Pál
cenki jobbágy hagyatéki írása (1814)^215 az alábbi tárgyakat sorolja fel: födeles ágy,
fatányér, favindely, pecsenyeforgató nyárs, iccés és meszelyes korsó. Kenyérsü-
téshez: dagasztó teknő, dagasztó szék, fűtő villa. Gabonamérő eszközök: fertály,
mérős, köböl. Kenderfeldolgozáshoz: tiló, borostya, rokka. Vajkészítéshez köpü,
bortároláshoz bocska. Volt még: káposztáshordó, puttony, finak (malomi vám-
mérték), stibling, (lisztesláda). Más hagyatékokban ezen túlmenően szerepel még
szapusajtár, „bor válu, tsép, prés, kurugla, bor-fa”.
mert abból keveset szoktak vetni.” Gabonájuk megőrléséhez rendelkezésükre
álltak a vízimalmok, ahol lassan ment az őrlés.
Állatállományuk^210
Nagycenk KiscenkÉv Ökör LóTehén
Üsző Juh Sertés- Ökör LóTehén
borjas Üsző Juh Sertés-
meddő b. m.
1753 86 47 60 30 31 515 105 34 8 13 4 11 93 23
1828 42 54 59 17 35 12 24 18 22 7 34 16
1847 50 14 24 2 40 30 8 10
1850 79 175 129 1753 32 28 43 1100A statisztika szerint 1753 és 1847 között az állatállomány erősen megcsappant.
Az akkori osztrák elnyomó politika elleni védekezés egyik módja volt az adatok
eltitkolása. Ezt bizonyítja a jobbágyfelszabadulás utáni - 1850-es - statisztika,
amely az 1847. évinek többszörösét mutatja, annak ellenére, hogy ebben már szere-
pel az urasági állomány is.
A jobbágyok teheneiket naponta kieresztették a legelőre, ahol a pásztor
Szt. György naptól Szt. Mihályig őrizte azokat. Sertéseiket a disznópásztor hajtotta
ki naponta legelni. A pásztoroknak terményekben és kenyérben fizettek. 1803-ban
61 családnál 130 birkát is tartottak.
A legeltetéssel kapcsolatos e néhány régi feljegyzés:- Az állattenyésztés bevált, bár a juhok legeltetését csak a parlagföldeken
engedték meg, míg az erdei legeltetés csak a szarvasmarháknak járt ki. - Szt. György naptól Szt. Mihályig, mikor a teheneket a mezőről hazahajtják,
meghúzzák a nagy harangot.
Gabonafeleslegeiket a jobbágyok a soproni vásáron adták el. A horvátok
és németek felvásárolták, és Ausztriába szállították. Marháikat, sertéseiket is
osztrák mészárosok vették meg a soproni hetipiacon. A baromfiakat a tyúkászok
falvanként összeszedték, és Bécsben értékesítették.^211
Az urasági szőlőből minden család használt néhány kapásra valót.
Az uraságnak dézsmát, az egyháznak vámot fizettek utána.
Ebben az időben már működött a hegyközségi szervezet, amely gazdasági
és hegyrendészeti feladatokat látott el. Ennek fejében a hegymesternek a hegy-
vámot és dézsmát elengedték. A szőlőpásztor fizetése pedig minden szőlőről egy
házi kenyér és készpénz. A pásztorok kötelessége a hegyre éjjel-nappal vigyázni
a hegymesterek gondviselése alatt.
Érdemes megemlíteni a Széchényi György idejéből származó „Szőlőhegyi
rendszabályokat”^212 , amelynek 44 pontja közül idézünk néhányat.