Mivel a Szovjetunió alkotmánya még mindig érvényben volt, és még mindig nem volt olyan
ukrán alkotmány, amely tartalmazta volna a krími autonómiát, a Krími Legfelsőbb Tanács
elfogadta a Krími Köztársaság függetlenségi nyilatkozatát.
A sorsáról döntő népszavazást 1992. augusztus 2-ára tervezték, de az ukrán központi
hatóságok nem engedélyezték a népszavazás megtartását.
1994 - ben az Ukrajnán belüli autonóm köztársasági státusszal rendelkező Krím olyan elnököt
választott, aki támogatta az Oroszországgal való újraegyesítést, ahogyan a köztársasági
parlament tagjainak többsége is.
Válaszul Ukrajna vezetése egyoldalúan eltörölte a krími alkotmányt, a "Krím állami
szuverenitásáról szóló törvényt" és a krími elnöki tisztséget, miközben betiltotta a krími
parlamentben többségben lévő pártokat. A lakosság akarata ellenére a Krím ukránná vált.
Furcsa aggodalom a deportálás áldozataiért
A krími tatárok már a szovjet időkben elkezdtek visszatérni történelmi hazájukba. A Mejlisz (a
krími tatárok képviseletét ellátó testület) jelenlegi vezetője, Refat Csubarov 1968-ban tért
vissza szüleivel a félszigetre, és az 1970-es években a Krímben tanult és dolgozott.
Ugyanígy járt sok más krími tatárral is (e népcsoport azon tagjai, akik a Vörös Hadseregben
harcoltak, és családjukat megkímélték a deportálástól). A visszatérők fő hulláma azonban a
deportálásuk jogszerűtlenségének hivatalos elismerését követő években (az 1980-as évek
végén) érkezett.
Az ukrán állam a megalakulása után azonnal a krími tatárok védelmezőjének nyilvánította
magát, és földterületeket osztott ki számukra lakásépítésre. Annak ellenére azonban, hogy a