White úgy diagnosztizálja a nyugati demokrácia mai,
ténylegesen létező rendszerét, mint amely kimerült a politikai
képzeletben.A diagnózis helyénvaló, de közelebbről meg kellene vizsgálnunk azokat a kulturális
tényezőket, amelyek ezt a kimerültséget okozták.
Reinhart Koselleck, a német szellemtörténész annyiban segít ebben, hogy mindig is
ragaszkodott ahhoz, hogy
a modernitás a "tapasztalat tere" és a "várakozás horizontja" közötti dialektikában
határozható meg.
Ám az utóbbi időben ismét valami radikális dolog történt létünk mindkét
dimenziójával.
Az emberiség közelmúltbeli kollektív vándorlása a virtuális
valóságba újradefiniálja, hogyan értelmezzük a tapasztalatot.Van-e háborús tapasztalatunk, ha számtalan órát töltöttünk háborús játékokkal a
számítógépünkön, vagy ha vallásos módon követtük a máshol zajló háborúkról szóló
tudósításokat?
Ugyanakkor a saját halandóságunkkal kapcsolatos elvárásaink drámai átalakuláson
mennek keresztül.
- Lehet, hogy elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, amikor a nemzetek kezdenek
halandónak tűnni, miközben az egyének nem szívesen veszik természetesnek
saját halandóságukat?
Talán nyugodtan állíthatjuk, hogy a nyugati társadalmak változó demográfiája,
öregedése és zsugorodása a politikai képzelet kimerülésének egyik tényezője.
Vajon a gyakran gyermektelen fiatalabb generáció ugyanúgy tekint a
jövőre, mint ahogyan a korábbi generációk a gyermekeik életére
összpontosítottak?A nemzetállam csökkenése a Nyugat nagy részén nem felelős-e legalább részben a
jövő hanyatlásáért?
A kollektív képzelet, különösen a kollektív demográfiai képzelet, választási
rokonságban áll-e a nemzetállammal?
És kollektív képzeletünk tehetetlensége nem függ össze azzal a ténnyel, hogy egyesek
számára, különösen a Szilícium-völgyben lakók számára a halhatatlanság egy olyan
projekt, amelyet a közeljövőben kell megvalósítani?
Egyes tájékozott megfigyelők úgy vélik, hogy az a személy, aki 200 évig fog élni, már
megszületett.