hajolt, és figyelte elmélyült munkáját. Egy pillanat alatt történt. Aureliano előbb
meggyőződött róla, hogy Arcadio a sötétkamrában van, majd felemelte a fejét, és
farkasszemet nézett Pilar Ternerával, akinek olyan tisztán kitetszett a gondolata, mintha a déli
napfény világítana rá.
- No - szólalt meg Aureliano. - Mondja csak.
Pilar Ternera az ajkába harapott, és szomorúan elmosolyodott. - Jó katona lesz belőled - mondta. - Amit célba veszel, azt telibe találod.
Aureliano eltűnődött rajta, hogy íme, igazolódik az előérzete. Ismét a munkájába mélyedt,
mintha mi sem történt volna, s amikor megszólalt, higgadt nyugalom volt a hangjában: - A magaménak ismerem el - mondta. - Az én nevemet fogja viselni.
José Arcadio Buendía végre elérte, amit akart: óraművet szerelt egy felhúzható táncosnőbe,
s a bábu egyfolytában három napon át táncolt a saját zenéjére. E találmány nagyobb
lelkesedéssel töltötte el, mint bármelyik hóbortos kísérlete. Egy falat nem ment le a torkán. Le
sem hunyta a szemét. Most, hogy kikerült Ursula felügyelete és gondoskodása alól, a képzelet
olyan állandó önkívületi állapotba ragadta, amelyből nem volt visszatérés. Éjszakánként fel-
alá járkált szobájában, s fennhangon tanakodott, hogy miképpen alkalmazhatná az inga elvét
az ökrös szekereken, az ekén s mindenen, ami hasznos lehet, ha mozgásba jön. Az
álmatlanság láza annyira kimerítette, hogy egy pirkadaton rá sem ismert a fehér fejű és tétova
mozgású aggastyánra, aki a hálószobába lépett. Prudencio Aguilar volt. Mikor végre
felismerte, és meglepődve látta, hogy a holtak is vénülnek, José Arcadio Buendíába
belehasított a múltba vágyás. - Prudencio - kiáltotta -, hogy találtál ide, ilyen messzire? - A
halál hosszú évei után Prudencio Aguilart oly erősen elfogta az élők iránti sóvárgás, úgy
nyomasztotta a társaság hiánya, s úgy elrémítette a halálban meglevő másik halál közelsége,
hogy végül már szeretetet érzett legnagyobb ellensége iránt. Hosszú idő óta kereste őt.
Kérdezősködött felőle a riohachai holtaktól, az Upar völgyéből meg a lápvidékről érkezőktől,
de senki sem tudta útbaigazítani, mert Macondo ismeretlen falu volt a halottak országában,
míg Melchiades meg nem érkezett, és egy kis fekete ponttal meg nem jelölte a halál tarka
térképén. José Arcadio Buendía reggelig beszélgetett Prudencio Aguilarral. Egykét óra múlva,
a virrasztástól elcsigázva, bement Aurelianóhoz a műhelybe, és megkérdezte: - Milyen nap
van ma? - Aureliano azt mondta, hogy kedd. - Én is azt hittem - válaszolta José Arcadio
Buendía. - De aztán rájöttem, hogy ma is hétfő van, mint tegnap. Nézd csak az eget, nézd a
falakat, a begóniákat. Ma is hétfő van. - Aureliano, aki hozzászokott már apja hóbortjaihoz,
ügyet sem vetett rá. Másnap, szerdán, José Arcadio Buendía ismét megjelent a műhelyben. -
Micsoda katasztrófa - mondta. - Nézd a levegőt, hallgasd a nap zúgását: ugyanolyan, mint
tegnap és mint tegnapelőtt. Ma is hétfő van. - Pietro Crespi aznap este a folyosón ütközött
bele: José Arcadio Buendía az öregek kerepelő sírásával siratta Prudencio Aguilart,
Melchiadest, Rebeca szüleit, a saját apját és anyját; mindenkit, aki megmaradt emlékeiben, és
immár egyedül van a halálban. Pietro Crespi megajándékozta egy srófra járó kötéltáncos
medvével, de nem sikerült kizökkentenie megszállottságából. Megkérdezte, mi lett a tervéből,
amit néhány nappal azelőtt említett, hogy épít egy olyan ingaszerkezetet, amellyel az ember a
levegőbe emelkedhetik. Azt a választ kapta, hogy a terv nem valósítható meg, mert az inga
mindent fel tud repíteni, csak önmagát nem. José Arcadio Buendía csütörtökön újra megjelent
a műhelyben fájdalmas, kifosztott arccal. - Elromlott az idő gépezete - mondta majdnem
zokogva -, és Ursula meg Amaranta milyen messze vannak! - Aureliano úgy megdorgálta,
mint egy gyereket, mire José Arcadio Buendía megszeppent. Hat órán át figyelte a körülötte
levő világot, hogy valami különbséget fedezzen fel az előző naphoz képest, valami változást,
amely az idő múlását jelzi. Egész éjjel nyitott szemmel feküdt az ágyában, és Prudencio
Aguilart, Melchiadest meg a többi halottat szólongatta, hogy jöjjenek, és osszák meg a
bánatát. De egyik sem jött el. Pénteken reggel, amikor a többiek még aludtak, újból
megfigyelte a természetet, és egészen megbizonyosodott róla, hogy még mindig hétfő van.