a kivégzőosztagnak.
- Rajta csak, te fattyú! - kiáltotta Ursula.
Arcadiónak ideje sem volt felocsúdni, máris végigvágott rajta az ostor. - Rajta csak, te
gyilkos! - folytatta Ursula. - Engem is ölj meg, te kurafi! Legalább nem lesz szemem, hogy
sírjak szégyenemben, amiért ilyen szörnyeteget neveltem. - Kíméletlenül ütötte-verte; közben
Arcadio az udvar széléig hátrált, és úgy összehúzódzkodott, mint egy csiga. Don Apolinar
Moscote megkötözve, eszméletlenül dőlt a karóhoz, a katonák golyóitól megszaggatott
madárijesztő helyén. A fiúk, akikből a kivégzőosztag állt, ezalatt szétszéledtek, mert attól
féltek, hogy Ursula rajtuk is kitölti a dühét. De ő rájuk sem hederített. Otthagyta a fájdalomtól
és dühtől remegő Arcadiót szakadt egyenruhájában, és eloldotta don Apolinar Moscotét a
karótól, hogy hazakísérje. De mielőtt elhagyta a kaszárnyát, a kalodába zárt rabokat is
kiszabadította.
Attól fogva ő vette át a faluban a hatalmat. Visszaállította a vasárnapi misét, eltörölte a
vörös karszalag viselését, és semmisnek nyilvánította a dühödt rendeleteket. De hiába lett övé
a hatalom, egyre csak az önnön balsorsán kesergett. Olyan egyedül érezte magát, hogy
ráfanyalodott a gesztenyefa alatt felejtett férj haszontalan társaságára. - Lám, hova jutottunk -
mondta neki, mialatt a júniusi eső már-már fejükre döntötte a pálmatetőt. - Látod, üres a ház,
a gyerekek szétszéledtek a világban, s mi újból egyedül vagyunk, akár a kezdet kezdetén... -
José Arcadio Buendía az önkívület szakadékának mélyéből, süketen hallgatta a sirámokat.
Őrületének kezdetén még latin konyhanyelven jelentette be sürgető napi szükségleteit. Ha
olykor kitisztult az agya egy-egy pillanatra, mikor Amaranta az ennivalót vitte neki,
elpanaszolta legkínzóbb bajait, és engedelmesen tűrte, hogy a lánya megköpölyözze, és
mustártapaszokat rakjon a testére. De azokban az időkben, amikor Ursula felkereste, hogy
kiöntse neki a szívét, már nem volt semmi kapcsolata a valósággal. Ursula részletekben
megmosdatta a padon ülő öregembert, s közben beszámolt a családról. - Aureliano több mint
négy hónapja elment a háborúba, és azóta hírét se hallottuk - mesélte, miközben a férje vállát
szappanos ronggyal csutakolta. - José Arcadio hazajött: olyan nagydarab ember lett belőle,
hogy rajtad is túltett, és ki van hímezve az egész teste, de csak azért jött, hogy szégyent
hozzon a házunkra. - A rossz hírek azonban mintha elszomorították volna az urát, s ezért
jobbnak látta, ha hazugsághoz folyamodik. - Ne hidd el, amit beszélek - folytatta, miközben
hamut szórt férje ürülékére, hogy fellapátolhassa. - José Arcadio és Rebeca házassága Isten
akarata volt, és most nagyon boldogok. - Olyan őszintén beleélte magát a hazugságba, hogy
végül maga is megvigasztalódott. - Arcadio komoly férfi már - mondta -, nagyon bátor és
nagyon daliás az egyenruhájában meg a kardjával. - Mintha egy halottnak mondta volna,
hiszen José Arcadio Buendía túl volt már minden gondon. De Ursula csak beszélt. Férje olyan
szelíd volt, s olyan közönyös minden iránt, hogy Ursula eloldozta a fától. José Arcadio
Buendía el sem mozdult a padkáról. Ott maradta tűző napon meg az esőben kötél nélkül is,
mintha minden látható köteléknél erősebb hatalom kötözné a gesztenyefa törzséhez.
Augusztus felé, amikor úgy látszott, hogy örökké fog tartani a tél, Ursula végre olyan jó hírrel
mehetett hozzá, amely igaznak látszott. - Valósággal üldöz minket a szerencse - újságolta. - Amaranta férjhez megy a gépzongorás
olaszhoz.
Amaranta és Pietro Crespi csakugyan egyre jobban összemelegedett Ursula védőszárnyai
alatt, aki ezúttal nem tartotta szükségesnek, hogy felügyeljen rájuk. Alkonyi jegyesség volt.
Az olasz naplemente után jelent meg egy szál gardéniával a gomblyukában, és Petrarca-
szonetteket fordított Amarantának. A rózsától és majoránnától fuldokló tornácon üldögéltek, s
a háború izgalmaival és rossz híreivel mit sem törődve, Pietro Crespi olvasott, Amaranta
pedig csipkét vert, míg a szúnyogok a házba nem kergették őket. Amaranta fogékonysága s
rejtett, de ellenállhatatlan gyöngédsége lassanként láthatatlan pókhálót szőtt a vőlegény köré,
amit Pietro Crespinek szinte le kellett fejtenie magáról sápadt és gyűrűtlen ujjaival, hogy este