A kutatókat szüntelenül nyomja a publikálás kényszere – a
„publikálj vagy pusztulj!” –, és emiatt a mozgástér őket is
megkísértheti. Ha elvégzed az elemzést, és a p értékére 0,06 jön
ki, akkor feltehetően arra a belátásra jutsz, hogy statisztikailag
nem szignifikánsak az eredményeid. De csak nagyon szilárd
erkölcsökkel lehet évek munkáját az íróasztalfiókba zárni.
Végül is nem látszanak-e egy kicsit furcsának az egyik kísérleti
alannyal kapott számok? Talán elütnek a többitől; esetleg ki is
lehetne törölni azt a sort a táblázatból. Ellenőriztük a korát?
Ellenőriztük a kinti időjárást? Ellenőriztük a kort és a kinti
időjárást? Azt a 0,06-ot – ha adsz magadnak némi engedményt a
kísérleti eredményeken végzett statisztikai tesztek
„megigazítására” – sokszor le lehet nyomni 0,04-ra. A
Pennsylvaniai Egyetem tanára, Uri Simonsohn, a
megismételhetőségi vizsgálat egyik irányítója ezeket a fogásokat
„p-hekkelésnek” mondja.{^8 } A p hekkelése általában nem olyan
durva, amilyennek itt feltüntettem, és ritkán rosszhiszemű. A p-
hekkerek tényleg hisznek az eredményeikben – hittek a
bibliakódolók is –, és ha az ember hívő, akkor könnyen talál
olyan érveket, amelyek szerint eleve azt az adatelemzést kellett
volna használni, amelyik kiadja a publikálhatósághoz kellő p-
értéket.
De mindenki tudja, hogy ez valójában nem helyes. Ha a
kutatók úgy gondolják, hogy éppen senki sem hallja őket, akkor
így beszélnek erről: „Addig nyomorgatjuk az adatot, ameddig