vagy szentség kifejezésére, hogy „Bizonyos, hogy látta a Tigrist” (Verily he
has looked on the Tiger). Elmondták neki, hogy egy olyan tigrisről van szó,
akiben rontás lakik, mert ahányan csak látták – akármilyen messziről is –,
mind elvesztek, mert azután valamennyien csak rá gondoltak, életük végéig.
Valaki azt mondta, hogy egy ilyen szerencsétlen Majszurba menekült, ahol
egy palotában lefestette a tigris alakját. Évekkel ezután Taylor meglátogatta
ennek a királyságnak a börtöneit, a nithuri börtönben a kormányzó
megmutatott neki egy cellát, amelynek a padlóját, a falait, a boltíveit egy
muzulmán fakír rajzolta tele valami végtelen tigris képével (barbár
színekkel, melyeket kifakított, majd elmosott az idő). Ezt a tigrist bámulatos
módon sok tigrisből állították össze; tigrisek szelték át meg át, tigrisek
csíkozták, Himalájákat, tengereket és hadseregeket foglalt magába, amelyek
mind tigriseknek tűntek. A festő ugyanabban a cellában halt meg, sok évvel
azelőtt; Szindből vagy talán Gudzserátból származott, és eredetileg egy
világtérképet akart rajzolni. Ebből a tervből alig maradt valami azon a
szörnyűséges képen. Taylor elbeszélte a történetet a Fort William-i
Muhammed Al-Yemeninek; az pedig azt mondta neki, hogy nincs a világon
teremtett lélek, aki ellenállhatna a Zaheernak, de a Legirgalmasabb nem
hagyja, hogy egyszerre két dolog legyen Zahir, mert egyedül egy is
rengeteg embert meg tud babonázni. Azt mondta, hogy mindig van egy
Zahir, és hogy a Tudatlanság Korában egy bálvány volt az, amit úgy hívtak,
hogy Jauk, aztán pedig egy khorasszáni próféta, aki egy ékkődíszes fátylat
viselt, vagy egy arany álarcot. Azt is mondta, hogy Isten
kifürkészhetetlen.
Sokszor elolvastam Barlach monográfiáját. Nem részletezem, hogy mit
éreztem; emlékszem, hogy kétségbeestem, amikor rájöttem, hogy énnekem
már nincs menekvés, mennyire megkönnyebbültem attól a tudattól, hogy
[ 32 ][ 33 ]