Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

magát a Golgotán. Eszébe jutottak a Ramos Mejía-i szónoklattani órák, és
felállt, hogy előadja a párbeszédeket.
A Gutre család gyorsan befalta a sült húst és a szardíniát – jöjjön már az
evangélium.
Az egyik kisbárány, amelyet a Gutre lány annyira szeretett, hogy kék
masnit kötött a nyakába, megsebezte magát egy szögesdróttal. A vérzést
pókhálóval akarták elállítani; Espinosa néhány tablettával meggyógyította.
Ezért olyan hálásak voltak, hogy Espinosa nem győzött ámuldozni.
Kezdetben nem bízott a Gutre családban, és a nála levő kétszáznegyven
pesót bedugta az egyik könyvébe; most, hogy nem volt itt a birtok ura, ő
vette át a helyét; félénk utasításait azonnal végrehajtották. Mindenhová
követték, szobáról szobára vagy végig a tornácon, mintha nem tudnának
meglenni nélküle. Mialatt felolvasott, észrevette, hogy felszedegetik a
morzsákat, amelyeket az asztalra szórt. Egyik délután azon kapta őket, hogy
róla beszélnek, kevés szóval és nagy tisztelettel. Amikor befejezte Márk
evangéliumát, a másik három közül akart felolvasni egyet, de az apa arra
kérte, inkább kezdje elölről, amit már felolvasott, hogy jól megértsék.
Espinosa arra gondolt, hogy olyanok, mint a gyerekek, akiknek az ismétlés
nagyobb örömet okoz, mint a változatosság vagy az újdonság. Egy éjjel az
özönvízről álmodott, amin nincs mit csodálkozni; a bárkaépítők
kopácsolására riadt fel, és azt hitte, hogy az ég dörög. És csakugyan: az eső,
amely már alábbhagyott, most újra teljes erővel rákezdte. Dermesztő volt a
hideg. Azt mondták, a vihar leszakította a szerszámosfészer tetejét, és ha
majd elkészülnek a gerendákkal, megmutatják. Már nem tekintették
idegennek: mindhárman elhalmozták a figyelmükkel, szinte kényeztették.
Egyikük sem szerette a kávét, de ő mindig kapott egy csészével, jól
megcukrozva.