Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

valójában csak a varázslók keltették fel az érdeklődésemet. A köznép olyan
hatalmat tulajdonít nekik, amellyel hangyává vagy teknősbékává
változtathatják azokat, akik kívánják; egyikük, aki észrevette, hogy
kétkedem, megmutatott nekem egy hangyabolyt, mintha az bizonyíték
lenne. A jehukból hiányzik az emlékezőtehetség, vagy csak alig van meg
bennük; beszélnek azokról a károkról, amelyeket a leopárdok támadása
okozott, de nem tudják, hogy ők látták-e, vagy a szüleik, vagy valami álmot
mesélnek. A varázslóknak van emlékezőtehetségük, bár csak csekély;
délután olyan tényekre tudnak emlékezni, amelyek délelőtt vagy előző nap
délután történtek. Ezenkívül az előrelátás képességének örvendenek;
nyugodt bizonyossággal kijelentik, hogy mi fog történni tíz-tizenöt perc
múlva. Jelzik például: »Egy légy fogja súrolni a tarkómat« vagy
»Rövidesen hallani fogjuk egy madár kiáltását.« Sok százszor tanúja voltam
ennek az érdekes adottságuknak. Sokat töprengtem rajta. Tudjuk, hogy a
múlt, a jelen és a jövő aprólékosan ott van Isten profetikus memóriájában,
az Ő örökkévalóságában; az a különös, hogy az emberek visszafelé a
végtelenségig tudnak nézni, de előre nem. Ha teljesen tisztán emlékszem
arra a mély merülésű vitorlás hajóra, amely Norvégiából jött, amikor alig
négyesztendős voltam, miért lepődnék meg azon a tényen, hogy valaki
képes előre látni azt, ami mindjárt megtörténik? Filozófiai szempontból az
emlékezet nem kevésbé csodálatos, mint a jövő megsejtése; a holnapi nap
közelebb áll hozzánk, mint a zsidók átkelése a Vörös-tengeren, amelyre
pedig emlékszünk. A törzs tagjainak tilos a csillagokra nézni, ez a
varázslóknak fenntartott kiváltság. Minden varázslónak van egy tanítványa,
akit gyerekkorától fogva oktat a titkos tudományokra, és aki a halála után a
nyomába lép. Így mindig négyen vannak, mágikus jellegű számjegy ez,
mert az utolsó, amit felfog az emberek elméje. A maguk módján hirdetik a