nem is vagyok olyan kíváncsi. Magát a Vörös Ház eladása izgatja, meg a
különös vevő. Bevallom, engem is. A történet őszintén szólva nem tetszik
nekem, de elmondom, amit tudok. Nem sok.
Némi szünet következett, aztán ráérősen folytatta:
- Mielőtt Edwin meghalt, az intéző elhívatott az irodájába. A plébános
is ott volt. Azzal akartak megbízni, hogy készítsem el egy katolikus kápolna
tervrajzát. Jól megfizetik a munkámat. Ott helyben visszautasítottam az
ajánlatot. Az Úr szolgája vagyok, és nem követhetek el olyan gyalázatot,
hogy bálványoknak oltárt emeljek.
Itt megállt. - Ez az egész? – kérdeztem, összeszedve a bátorságomat.
- Nem. Preetorius, az az elfajzott alak azt akarta, hogy bontsam le az
épületet, és tervezzek a helyébe egy szörnyűséget. A gyalázatnak sokféle
formája van.
Mélyen elkomorulva ejtette ki ezeket a szavakat, és felállt.
Ahogy befordultam a sarkon, Daniel Iberra jött szembe velem. Ismertük
egymást, ahogy faluhelyen ismerik egymást az emberek. Azt mondta,
elkísér egy darabon. A gazemberek soha nem vonzottak, és arra
számítottam, hogy egy sor ocsmány és jobbára kitalált, véres kocsmai
históriát fogok hallani, de megadtam magam, és beleegyeztem. Már
majdnem besötétedett. Amikor néhány utcasarokkal előttünk felbukkant a
dombtetőn álló Vörös Ház, Iberra megtorpant, és más irányba indult tovább.
Megkérdeztem, hogy miért változtatott irányt. Nem azt felelte, amit vártam.
- Don Felipe jobbkeze vagyok. Még senki se mondta rám, hogy gyáva
volnék. Emlékszel arra az Urgoiti fiúra, aki Merlóból jött ide énmiattam, és
hogy mi lett vele. Ide hallgass. Az egyik éjjel megyek haza valami muriból.