hogy féken tartsa őket, de a varázslóik nagyon óvatosak, és megvannak a
maguk jó tanácsai. A törzsfőnök parancsára rögvest rajtaütnek az amúgy is
szétszórt erődítményeken. S én, csupáncsak kíváncsiságból, már-már ott
tartottam, bárcsak jönnének, és sűrűn tekingettem arrafelé, amerre lemegy a
nap. Nem értek jól az idő számításához, de azt tudom, hogy zúzmarák és
nyarak és billogozások jöttek, és a számtartó fia is még a támadás előtt halt
meg. Olyan volt, mintha a pampák szele hozta volna őket. Bogáncsvirágot
láttam az árokban, és az indiánokkal álmodtam. Hajnalban jöttek. Az
állatok, akár a földrengést, előbb megérezték őket, mint az emberek. A
birtok felbolydult méhkasra emlékeztetett, és a levegőben szárnyasok
röpködtek. Arrafelé rohantunk megnézni, mi történt, amerre én tekingettem
mindig.
- Ki hozta a hírt? – kérdezte valaki.
A lány, mintha még mindig valahol messze járna, megismételte az
utolsó mondatot. - Arrafelé rohantunk megnézni, mi történt, amerre én tekingettem
mindig. Olyan volt, mintha az egész pusztaság egyszeriben lábra kelt volna.
Az acélkerítés rácsain előbb pillantottuk meg a porfelhőt, mint az
indiánokat. Igazi rajtaütés volt. Tenyerükkel csapkodták a szájukat, közben
üvöltöttek. Santa Irenében volt néhány szúrófegyver, de ezek csak arra
voltak jók, hogy az indiánok hátrahőköljenek tőlük, s azután még
veszettebbül tomboljanak.
Rabmadár úgy beszélt, mint aki imát mond föl emlékezetből, de én már
hallottam is a puszták indiánjait az utcán. Egy lökés az ajtón, s már be is
rontottak, s olyan volt, mintha lovastul jönnének, akár egy álom szereplői.
Részeg külvárosiak voltak. Most, visszaidézve a jelenetet, nagyon
magasnak látom őket. Amelyikük az élen jött, könyökével jól megtaszította