- Megesküdtem, hogy nem árulom el. Különben sem taníthatunk meg
senkit semmire. Neked magadnak kell megtalálnod. Most pedig
igyekezzünk, mert veszélyben az életed. A házamban rejtelek el, ott nem
mernek majd keresni. Ha kedvező a szél, holnap már Dél felé hajózol.
Így kezdődött a kaland, amely oly sok télen át tartott. Nem térek ki a
véletlen fordulataira, s arra sem törekszem, hogy rendben idézzem föl a
viszontagságokat. Voltam evezős, rabszolga-kereskedő, rabszolga, favágó,
karavánokat fosztogató rabló, vándorénekes; belepillantottam a mély vizek
s az ércek titkaiba. Álló esztendeig tűrtem a rabságot a fogakat lazító
higanybányákban. Mikligarthr (Konstantinápoly) alatt együtt álltam a
vártán a svéd katonákkal. Az Azovi-tengernél szeretett egy asszony, akit
nem felejtek el; elhagytam vagy ő hagyott el engem, egyre megy.
Elárultattam, és árulóvá lettem. A sors nemegyszer hozta úgy, hogy ölnöm
kellett. Egy görög katona kihívott párbajra, s két kardot nyújtott felém,
hogy válasszak. Az egyik arasznyival hosszabb volt a másiknál. Rájöttem,
hogy a görög meg akar félemlíteni, s a rövidebbet választottam. A katona
megkérdezte, miért. Azt feleltem, hogy az öklöm és a szíve közt mindegy,
mekkora a távolság. A Fekete-tenger partján áll az a sírkő, amelyet
rúnaírással magam véstem ki harcostársam, Leif Arnarson emlékére.
Küzdöttem a serklandi Kék Emberekkel, a szaracénokkal. Az idők során
sokféle emberré váltam, de ez a forgószél csupán hosszú álom volt. Az Ige
volt a lényeg. Olykor már meglendült a belé vetett hitem. Folyvást az járt az
eszemben, hogy esztelenség lemondani a szép szavak összerakásának
pompás játékáról egyetlen – s talán sosem volt – szó kedvéért. Hiába. Egy
misszionárius az Isten szót javasolta; visszautasítottam. A megvilágosodás,
azt hiszem, virradatkor, egy folyó partján ért, amely tengerré szélesedett.
blacktrush
(BlackTrush)
#1