Avelino Arredondo
1897-ben Montevideóban történt az eset.
A barátok szombatonként mindig ugyanannál az oldalsó asztalnál ültek
a Globo kávéházban, úgy, mint a tisztes szegények, akik tudják, hogy nem
hívhatnak magukhoz vendéget, vagy akik menekülnek otthonról.
Mindannyian montevideóiak voltak; eleinte nemigen sikerült
megbarátkozniuk Arredondóval: vidéki ember volt, nem tűrte a
bizalmaskodást, és kérdezni sem kérdezett. Húsz-egynéhány éves lehetett;
vékony, barna legény volt, eléggé alacsony és talán egy kicsit suta is. Szinte
jellegtelen benyomást keltett volna az arca, ha nem tűnik ki a szeme, mely
egyszerre álmos és élénk volt. Egy Buenos Aires utcai rövidáruboltban volt
eladó, üres óráiban jogot tanult. Miközben mások bírálták az országot sújtó
háborút, amit – a közvélemény szerint – az elnök méltatlan
megfontolásokból egyre csak nyújtott, Arredondo hallgatott. Ahogy akkor
is csak hallgatott, amikor kifigurázták a fösvénységét.
Nem sokkal a Cerros Blancos-i csata után Arredondo közölte a
barátaival, hogy egy ideig nem látják majd, mert Mercedesbe kell utaznia.
Senkit sem nyugtalanított a hír. Valaki megjegyezte, hogy vigyázzon az
Aparicio Saravia gaucsónépségére; Arredondo mosolyogva azt felelte, hogy
nem fél ő a fehérektől. A másik, aki tagja volt a pártnak, nem szólt rá
semmit.
Clarától, a menyasszonyától már nehezebben vett búcsút. Neki is szinte
szóról szóra ugyanazt mondta. Figyelmeztette, hogy ne várjon tőle levelet,