82
Vihar a tengeren
Hatodik napja tombolt a vihar. Recsegett-ropogott a hajó, dülöngélt,
bukdácsolt, hol a sötét ég felé emelkedett, hol a fekete mélységbe
zuhant. Hogy sötét az ég, és fekete a mélység, arról legföljebb
sejtéseink lehettek, mert öt nappal ezelőtt megtiltották nekünk,
utasoknak, hogy kimenjünk a fedélzetre, bár amúgy sem volt
kedvünk hozzá. Bezárták az éttermet, és a kabinba hozta a steward az
ételt.
Így hát a kabinban üldögéltünk, vagy inkább feküdtünk. Jobban
mondva csak én feküdtem, ledöntött a tengeribetegség, ami
útitársamat elkerülte. Hogy mekkora vihar volt, azt mutatja a
félelem. A tengeribetegség rendszerint teljes közönnyel jár, most
viszont a betegség törpült el a tengeri katasztrófától való félelem
mellett.
De az az ember, akivel meg kellett osztanom a kabint, nem volt
beteg, és nem is félt. Békésen olvasgatta az egyhetes újságot, bár
annak, ami bármelyik pillanatban megtörténhetett velünk, még a
mai lap iránti érdeklődését is ki kellett volna oltania. Csodáltam érte,
és végül kifejezésre is juttattam csodálatomat:
- Bámulom önt, nagyon bátor ember lehet.
Összecsukta az újságot, és így felelt: - Ugyan már, egyszerűen nincs ok az aggodalomra.
- Még a legtökéletesebb hajók is elsüllyedhetnek. Ott van például a
Titanic. - A Titanic igen, de mi nem.
- A mi hajónk kisebb, mint a Titanic.
- De minket palackba zártak.
- Ez valami metafora?
- Nem, szó szerint értettem. Látott már palackba szerelt hajót?
Nagyon szép munka. - Láttam, de hogy jön ez ide?
- A palackot mindig bedugaszolják. Látott már olyat, hogy egy
belül üres, lezárt üveg elsüllyedt volna? - Nem, dehogy, az ellenkeznék a fizika törvényeivel.
- Hát ez az. Mi és a hajónk is ugyanilyen palackban vagyunk. Ez
így önmagában nem túl kellemes, de legalább nem süllyedhetünk el.