Mennem kell. Hívjon fel, ha már jutott valamire.
Magamra maradtam a majommal. Nem tudtam, mit kezdjek vele,
fölvittem a lakásomra. Próbáltam kapcsolatba lépni vele, de hiába.
Hallgatott. Nem telefonálhattam Bricsesz kapitánynak, mert mit
mondtam volna neki? Hogy nincs semmi jelentenivalóm? Nem
hajtottam végre a feladatot?
Nálunk, a szolgálatnál nem tűrik az ilyesmit.
Elkezdtem hát esténként inni vele, hátha részegen elszólja magát,
mond valamit... De nem, ivott, de hallgatott. Töltök neki, semmi.
Kétségbeestem, már kezdtem gyanakodni, hogy a majom igazi, de
nem tágítottam.
És tudják, mi történt? Rászokott. Most sem szól semmit, de ha
nem kap alkoholt, remeg a keze. És a farka.
Miért nem hoztam ide? Micsoda kérdés! Érzékeny, kímélni kell az
egészségét, trópusi lény, nálunk meg zord az éghajlat. Nem tehetem
ki a megfázás veszélyének. Ott ül szegényke nálam, és vár. Uraim, ha
lennének szívesek rendelni nekem még valamit elvitelre, mondjuk,
fél litert, végtelenül hálás lennék. Nem magamnak kérem, csakis
neki.
Nem? Esetleg vihetnék neki két decit...
Annyit sem?
Hát akkor legalább egy stampedlit. Igen, természetesen helyben
fogyasztom. Itt megiszom, neki meg azt mondom megint, hogy majd
kap holnap. Soha nem veszíti el a reményt, megszokta már.
