Most, amikor a NATO kelet felé terjeszkedik, hazánk helyzete évről évre rosszabb és
veszélyesebb. Ráadásul az elmúlt napokban a NATO vezetése nyíltan beszélt arról, hogy fel
kell gyorsítani a szövetség infrastruktúrájának Oroszország határaiig való előrehaladását.
Más szóval, megerősítik pozíciójukat. Már nem tudjuk csak tovább figyelni azt, ami történik.
Teljes felelőtlenség lenne részünkről.
Az észak-atlanti szövetség infrastruktúrájának további bővítése, Ukrajna területének katonai
fejlesztése számunkra elfogadhatatlan. A lényeg természetesen nem maga a NATO-
szervezet – ez csak az Egyesült Államok külpolitikájának eszköze. A probléma az, hogy a
velünk szomszédos területeken – megjegyzem: saját történelmi területeinken - egy velünk
szemben ellenséges „Oroszország-ellenes” képződmény jön létre, amely teljes külső
ellenőrzés alá került, és ahová USA épp betelepíti saját fegyveres erőit. Ez az ország a
NATO-országok legmodernebb fegyvereivel van felszerelve!
Az Egyesült Államok és szövetségesei számára ez az úgynevezett Oroszország
visszaszorítási politikája, nyilvánvaló geopolitikai haszonszerzés céljából történik. Hazánk
számára pedig ez végső soron létkérdés, népünk történelmi jövőjének kérdése. És ez nem
túlzás – ez a valóság.
Ez valós veszélyt jelent nemcsak érdekeinkre, hanem államunk létére, szuverenitására is. Ez
az a nagyon piros vonal, amiről már sokszor volt szó. Átlépték.
A Donbászi helyzetről.
Azt látjuk, hogy a 2014-ben Ukrajnában puccsot végrehajtó, a hatalmat megragadó és
tulajdonképpen dekoratív választási eljárások segítségével megtartó erők végleg felhagytak
a konfliktus békés rendezésével. Nyolc éven át, végtelenül hosszú nyolc éven keresztül
mindent megtettünk a helyzet békés, politikai úton történő megoldásáért. Minden hiába.
Ahogy az előző beszédemben is mondtam, nem lehet együttérzés nélkül nézni az ott zajló
eseményeket. Egyszerűen lehetetlen volt mindezt elviselni. Azonnal meg kellett szakítani ezt
a rémálmot - az ott élő emberek milliói elleni népirtást, akik csak Oroszországra
támaszkodnak, és csak bennünk reménykednek. Az embereknek ezek a törekvései, érzései,
fájdalmai volt a fő motivációnk a Donbászi népköztársaságok elismerésére vonatkozó döntés
meghozatalában.
Amit szerintem fontos még hangsúlyozni. A vezető NATO-országok saját céljaik elérése
érdekében mindenben támogatják az ukrajnai szélsőséges nacionalistákat, akik viszont soha
nem bocsátják meg a krími és szevasztopoli lakosoknak a szabad választásukat - az
Oroszországgal való újraegyesítést. Természetesen be fognak mászni a Krím-félszigetre, és
akárcsak a Donbászban, egy háborúval, hogy gyilkoljanak, ahogyan azt az ukrán
nacionalisták a Nagy Honvédő Háború idején is tették, védtelen embereket öltek. Nyíltan
kijelentik, hogy számos más orosz területre is igényt tartanak.
Az események teljes menete és a beérkező információk elemzése azt mutatja, hogy
Oroszországnak ezekkel az erőkkel való összecsapása elkerülhetetlen. Csak idő kérdése:
készülődnek, várják a megfelelő időt. Most azt is állítják, hogy nukleáris fegyvereket fognak
fejleszteni. Ezt nem engedjük meg.