Az természetesen nyilvánvaló, hogy a kijevi politikusok minket nem érdekelnek,
mivel semmiben se dönthetnek. Ukrajna kívülről történő vezetése már nem
titok. Semmit se számít, hogy a miniszterek észtek vagy grúzok, mert valójában
amerikaiak. Az is hiba lenne, ha azzal törődnénk, hogy a Donyecki Népköztársaság (DPR)
és a Luganszki Népköztársaság (LNR) vezetői miként vélekednek a jövőjükről. Ezek a
köztársaságok csak addig léteznek, ameddig Oroszország támogatja őket, és ameddig
támogatja őket, az orosz érdekeket meg kell védeni még független döntésekkel és
kezdeményezésekkel szemben is. Túl sok forog kockán ahhoz, hogy megengedjék
Alexander Zakharcsenkónak, vagy Igor Plotnitzkinek, vagy bárki másnak, hogy független
döntéseket hozzanak.
De minket az Európai Unió álláspontja se érdekel. 2014 nyaráig sok múlott az Európai
Unión, amikor még a háború megakadályozható lett volna, vagy leállítható a kezdetén.
Szükség lett volna egy határozott, elvekre alapozott EU álláspontra, ami az USA
kezdeményezést leblokkolhatta volna, megakadályozta volna a háború kirobbanását, és az
Európai Közösséget jelentős geopolitikai tényezővé léptette volna elő. Azonban az EU ezt a
lehetőséget elszalasztotta, és felvette az USA hűséges vazallusának a szerepét.
Ennek aztán az lett az eredménye, hogy Európa elsodródott egy belső felfordulás
szélére. Az előttünk álló években jó esélye van rá, hogy Ukrajna sorsára jut, azzal a
különbséggel, hogy vadabb szembehelyezkedéssel, több vérontással kell számolni, valamint
kisebb eséllyel arra, hogy a helyzet a végén normalizálódik, más szavakkal, valaki
valahonnan előáll és mindent a helyére tesz.
A helyzet az, hogy ma az Európai Unió választhat, hogy az USA eszközévé váll-e, vagy
közelít Oroszország felé. A döntéstől függően, Európa megúszhatja egy enyhe karcolással,
mondjuk a szélén lévő államok lemorzsolódásával, és egyes országok feldarabolódásával,
vagy tökéletesen összeomolhat. ismerve az európai elit vonakodását, hogy szakítson
Amerikával, az összeomlás gyakorlatilag elkerülhetetlen.
Ami most számunkra érdekes, az a geopolitikai konfigurációt meghatározó, és egy újfajta
háborúban, a hálózat-centrikus III. világháborúban a győzelemig harcoló két főjátékos
véleménye.
Ez a két főjátékos az Amerikai Egyesült Államok és
Oroszország.
Az amerikai álláspont világos és átlátható. Az 1990-es évek második felében Washington
elmulasztotta az egyetlen alkalmat, hogy a Hideg Háborús gazdaságát megreformálja,
aminek segítségével elkerülhette volna a gazdasági krízist egy olyan rendszerben, amelynek
fejlesztését lehatárolja a Föld nevű bolygó véges mivolta, vagyis limitált erőforrásai,
beleértve magát az emberiséget is. Ehelyett a konfliktus kezelését a folyamatosan
működő bankópréssel akarja megoldani.
Végül a rendszer haláltusáját csak az egész Föld kirablásával tudja
meghosszabbítani. Először a harmadik világ országait rabolta ki. Majd rászállt a
potenciális riválisokra. Majd a szövetségesek jönnek, és végül a közvetlen barátok