Jonathan Franzen - A világ végének vége

napszálltakor a Nature Conservation Egypt hivatalos vezetőjével
és a helyi természetvédelmi terület igazgatósága egyik
munkatársával, egyszer csak észrevettem egy gyönyörű,
aprócska parti madarat, egy kis lilét a nyaralók
tőszomszédságában felállított hálók egyikében vergődni. A
kísérőm, Wael Shohdi azonnal hozzálátott, hogy óvatos
mozdulatokkal kiszabadítsa, amikor futva megjelent egy
fiatalember, a kezében egy fonott szatyorral, és a nyomában két
kamasszal.
– Ne nyúljon ahhoz a madárhoz! – kiáltotta dühösen. – Ezek a
mi hálóink!
– Ne félj – próbálta leszerelni a fiatalembert Shohdi. – Értek a
madarakhoz.
Némi huzakodás kezdődött, aminek során az ifjú vadász
megpróbálta megmutatni Shohdinak, hogyan kell kirántani a
madarat a háló megsértése nélkül. Végül is azonban Shohdinak,
aki inkább a madárral törődött, semmint a hálóval, sikerült
épségben kiszabadítania a lilét. A vadász viszont akkor meg a
madarat kezdte követelni.
Akkor a természetvédelmi terület embere, Hani Mansour
Bishara rámutatott, hogy a fiatalember szatyrában két élő fürj
mellett egy eleven énekesmadár is van.
– Az is fürj – mondta erre a madarász.
– Az nem fürj.
– Na, jól van. Akkor legyen hantmadár. De én már húszéves
vagyok, és ebből a hálóból él az egész család.
Minthogy nem beszélek arabul, csak utólag tudtam meg, hogy
miről szólt a társalgás. Azt viszont láttam, hogy Shohdi nem