Jonathan Franzen - A világ végének vége

(BlackTrush) #1

szép szállodákban konferenciázó jó szándékú elit képes lenne
megakadályozni az elolvadásukat. Ez volt a bűnöm az ortodoxia
szemében. A klímaváltozás olyannyira befészkelte magát a
liberális gondolkozásba, hogy minden próbálkozás más irányba
terelni a párbeszédet – legyen az bár az élet kipusztulása a
Földön, amin pedig az emberiség már javában dolgozik a
klímaváltozás közbejötte nélkül is – vallásgyalázással ér fel.
Mindazonáltal némi rokonszenvvel tekintettem a hivatásos
klímaváltozás-hirdetőkre, akik kikeltek az esszém ellen. Végtére
is évtizedekig dolgoztak azon, hogy fellármázzák Amerikát, és
végül még Obama elnököt is maguk mellé állították; elérték a
párizsi egyezmény aláírását. Ez nem épp a legmegfelelőbb
pillanat volt arra, hogy valaki rámutasson, a globális
felmelegedés immár lezárt tény, továbbá nagyon
valószínűtlennek tetszik, hogy az emberiség akár csak egy
gramm szenet is a föld alatt hagyjon, aminthogy még most sem
hajlandó egyetlen ország sem elkötelezni magát emellett.
Értettem az alternatívenergia-ipar dühét is, hiszen az is csak
ugyanolyan üzlet, mint az összes többi. Ha elismerjük, hogy a
megújulóenergia-beruházások csak enyhítik a helyzetet, de
jóvátenni nem képesek azt a kárt, amit a múltban kibocsátott
szén-dioxid még évszázadokig okozni fog, akkor alighanem más
kérdések is felvethetővé válnak az iparággal kapcsolatban.
Például az, hogy tényleg kell-e nekünk ennyi szélkerék? És hogy
ezeket feltétlenül ökológiailag érzékeny helyekre kell-e
telepíteni? Vagy itt vannak a Mojave-sivatag naperőművei –
nem lenne-e okosabb napkollektorokkal beborítani Los
Angelest, a sivatagot meg inkább békén hagyni? Nem úgy

Free download pdf