Jonathan Franzen - A világ végének vége

Már nem emlékszem, hogy honnan volt pénzem egyáltalában.
Vélhetőleg a szüleimtől kaphattam pár száz dollárt, pedig nem
örültek sem New Yorknak, sem annak, hogy összeköltöztem V.-
vel. Emlékszem viszont arra, hogy több magazinnak is írtam
fizetett gyakornoki állás iránt érdeklődve, de mindenhonnan
azt a választ kaptam, hogy hat hónappal korábban kellett volna
jelentkeznem.
Szerencsére azon a nyáron Tom, a bátyám is New Yorkban
volt; egy tetőtér-átalakításon dolgozott a divatos fiatal fotós,
Gregory Heisler megbízásából. Tomot, aki akkoriban
Chicagóban élt, Heisler egy chicagói barátja hívta el New
Yorkba, mert azt tervezte, hogy lakásfelújítási vállalkozásba
kezd, és Tomtól akarta ellesni a mesterséget, akivel aztán
megosztoztak volna a hasznon. Heisler azonban észrevette,
hogy kettejük közül Tom az, aki mindenhez ért. Hamarosan
haza is küldte a barátját Chicagóba, Tom pedig segédmunkás
nélkül maradt. Hozzá álltam be dolgozni.
Heisler portretista volt, akinek legismertebb képe George H.
W. Bush duplán exponált portréja volt, amely a Time címlapján
jelent meg. A tetőtér a Broadway és a Houston sarkán álló Cable
Building legfelső szintje volt; az épületben, amelybe később az
Angelika Színház költözött be, annak idején még különféle
varrodák működtek. A környék hivatalosan iparnegyednek
számított, de Tom és Heisler nem sokat törődött a hatósági
engedélyekkel, így aztán a lakás, amit Tom a műterem déli fala
mögött épített, tulajdonképpen illegális volt, legalábbis az én
szememben. Heislernek az volt a kívánsága, hogy a lakásban
minden síkfelületet valami akkor divatos szürke műanyag