és leromlott erdőket vásárolt két, már létező nemzeti park
között. A marhacsordák elköltöztetése után a futótűz volt a
legnagyobb veszély, ami a tervet fenyegette. Janzen először
különféle helyi fafajták csemetéivel kísérletezett, de hamar
kiderült, hogy a természetes újraerdősödés – a szélben
szétszóródó és állati ürülékkel terjedő magvak révén – sokkal
hatékonyabb. Miután az új erdő megerősödésével csökkent a
tüzek kockázata, Janzen új feladatot tűzött ki az ACG
alkalmazottai elé. El kellett készíteniük a terület határain belül
élő mintegy 375 ezer növény- és állatfaj teljes leltárát.
A paramedic („mentőápoló”) mintájára, Janzen megalkotta a
parataxonomist („segédtaxonómus”) kifejezést; az általa
alkalmazott guanacasteiakat hívja így. Ezeknek az embereknek
nincs egyetemi végzettségük, mindazonáltal alapos gyakorlati
képzés után valódi tudományos munkát tudnak végezni. Járják
a csendes-óceáni partvidék száraz hegyoldalainak erdőségeit
vagy a párás karibi erdőket, növény- és állatmintákat gyűjtenek,
ezeket preparálják, és szövetmintát vesznek belőlük DNS-
elemzés céljára. Jelenleg harmincnégy parataxonómus dolgozik,
akik Janzentől alapítványi pénzekből, egy kisebb adomány
kamataiból, és a maga által összekoldult pénzből tisztes fizetést
kapnak. Janzen azt mondja, hogy a parataxonómusok
ugyanolyan lelkesek és tanulni vágyók, mint a legjobb
doktoriskolai hallgatói. (Janzen biológiát tanít a University of
Pennsylvanián.) Egy csapatukkal szombati napon, kora
hajnalban találkoztam, amint különféle leveleket gyűjtöttek a
nejlonzsákokban nevelt hernyóik számára, egy másik csapattal
pedig egy vasárnap reggelen, amikor épp mintagyűjtésre
blacktrush
(BlackTrush)
#1